Zsófi és a minisztérium

Ha a székely maroknyi, hogy gyűlünk össze annyian, hogy megmutassuk, együtt erősek vagyunk? – firtatta Zsófi, majd tovább kutakodott a kisebbségi lét és politika rejtelmeiben, és visszaélve az állandó anyai-atyai bátorítással, hogy mindig mindent kérdezzen meg, ha nem érti, nem tudja, azt is tudni akarta, hogy mi az a kormány. A minisztert egyből vágta, egy kicsit összemosta ugyan a minisztériummal, de ezt már nem tisztáztuk, mert nem ő az egyetlen, aki szerint a kettő ugyanaz. Zsófi arról azonosítja a minisztert, hogy bevezette a nulla osztályt. A bevezetéskor egy kicsit meglepődtünk, ő is és mi is, Zsófi azért méltatlankodott, hogy ő nem lehet a legnagyobb az óvodában, hiszen nagycsoportosként együtt ballagott az egy évvel nagyobb előkészítősökkel. Én meg azon tipródtam, hogy miért nem vagyok rendesen tájékoztatva, ködös volt az egész, a zéró osztályról a nullánál is kevesebbet lehetett tudni.

Aztán mindketten megnyugodtunk, vagány a tanító néni, sokkal izgalmasabb lesz az előkészítő az iskolában, több lesz a kaland és a kihívás, mint az óvodában, ahol a széltől is óvták, a sarokig is csak többhetes testi-lelki felkészülés után vitték ki a gyermekemet. Zsófi meg minden jelét mutatja, hogy teljesen iskolaérett, folyton írni és olvasni akar, és hiába mondom, hogy ej, ráérünk arra még, már szinte minden betűt ismer, pedig csak a Zsófi betűvel kezdtük, és legfeljebb az anya-apa betűig akartunk eljutni. Aztán meglepően gyorsan és jól számol fejben. (Kire ütött ez a gyerek?)

Azzal is sokkolt, hogy nagyon szeretne megtanulni románul, hogy értse, mit mondanak a románok. (Attól tartok, erről az iskola, a román tanterv és tankönyv majd szépen leszoktatja.) Várjuk tehát az iskolakezdést, végül már örülünk is a nulladik évnek, hiszen az nekünk jó, ha szépnek látjuk az életünket. És akkor jön Zsófi, és elvárja, hogy magyarázzam el, hogy maroknyian vagyunk, de az is elég lenne. Ha nem beszélnénk el egymás mellett túl gyakran. Ha minden tíz évben legalább egyszer egy ügy mentén minden disszonancia nélkül meg tudnánk állni egymás mellett. De nem mondom, hogy még ne tudja.

Mint ahogy azt se, hogy életének hat éve alatt volt legalább tucatnyi tanügyminiszter, és hogy az égadta világon semmiben nem értettek egyet, és hogy nem tartom kizártnak, hogy jövőre már nem lesz nulladik osztály, és gondolni sem akarok arra, hogy mire érettségiznie kell, hányszor fog annak a módszertana módosulni.

Első közlésben megjelent a Krónika szeptember 6-ai számában.