Vigyázz, kész, rajt!

Hivatalosan ma kezdődik a december 9-i romániai parlamenti választások kampánya, ami már hetek, sőt hónapok óta zajlik, és leginkább akkor erősödött fel, amikor kiderült, hogy – többségi vonatkozásban – mégsem akkora a kormányzó balliberális pártszövetség előnye az ellenzékben lévőkkel szemben, mint amekkora a Ponta-Antonescu tandem arca. Nyerő helyzetben lévőnek azért hiszi magát mégis az USL-nek becézett koalíció, mert a versenytársak részben gyengék, részben pedig kormányzásra alkalmatlanok. Elemzők szerint ha nyer is és kormányt is alakít majd az USL, kétséges, hogy jövő tavaszig megmarad a kutya-macska barátság a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok között. Jó balkáni szokás szerint akár a népakarat megcsúfolása is bekövetkezhet újfent a parlamentben dívó átülések és hatalmi viszonyváltozások révén, sőt előrehozott választásokkal is számolni kell majd.

De addig is: eldördült a startpisztoly, következhet a választási kampányban nálunk megszokott adok-kapok, mocskolódás, eget verő hazudozás, lefizetés és hamis ígérgetés. Tiszta és tisztességes népszavazást Romániában még soha nem rendeztek, a legutóbbi referendum alatt és után egyenesen a harmadik világban érezhettük magunkat, nem az Európai Unióban, de a kisebb-nagyobb csalások és átverések ugyanúgy hozzátartoznak a társadalmi-politikai összképhez mifelénk, mint a korrupció, ami nélkül az ország lehet, hogy nem is működne. (Mert valamiképpen csak működik, külső támogatással és belső összjátékkal.)

Ami a kampány kisebbségi vonatkozását illeti, egyszerre számíthatunk normális és abnormális jelenségekre. Normálisnak, európai léptékűnek és mindenképpen demokratikusnak tűnik a legnagyobb romániai nemzetiségi közösségen belüli többpártrendszer, a magyar-magyar versengés, még akkor is, ha a közösség képviseletét és érdekvédelmét két évtizede kisajátító RMDSZ veszélyesnek állítja be a versenytársak megjelenését a politikai porondon, mondván: a magyarok voksainak megoszlása zsugoríthatja a bukaresti törvényhozásban (és esetleg a kormányzásban) a magyar részvétel súlyát (és esélyét). A végül egyedüli versenytársként elinduló Erdélyi Magyar Néppárt épp ellenkezően érvel: az alternatíva megjelenése több szavazót szólíthat az urnákhoz, mint eddig, ugyanis évről évre nő azoknak a száma, akik nem mennek el szavazni vagy nem akarnak a megfonnyadt-színevesztett tulipánra pecsételni. Ideális esetben akár mindkét párt bejuthat a parlamentbe, de egyik mindenképpen be fog, mivel a sokat szidott választási szisztéma biztosítja ezt – amúgy a pártoknak kedvezően és a független jelölteket súlyosan diszkriminálva.

Abnormális jelenségként máris tetten érhető saját házunk táján, hogy miközben mindegyik magyar alakulat a választásokon való részvételre buzdít és csak magyar jelöltek támogatására szólít, az RMDSZ – ígérete és magabiztossága ellenére – agresszív és negatív kampányba fogott, ami az elklikkesedett pártvezetés félelmeiről árulkodik. A (köz)pénz, paripa, fegyver viszont náluk van, kérdés, hogy az EMNP elvszerűsége és visszafogottsága elég lesz-e az üdvösséghez. A választópolgár ugyanis – s ez már többször bebizonyosodott – majd mindig összetéveszti a szerénységet a gyengeséggel.