Rovatok

Rókagombát, havasi málnát, fekete áfonyát árulnak az útszéleken, a forgalmasabb szakaszokon. Ott állnak egész nap, reggeltől estefeléig, lehetőleg kettesével. Talán hogy ne legyen olyan unalmas, ám inkább azért, mert egy árus figyelmét könnyebb kijátszani.

Az eladás szempontjából elsősorban azok számítanak jó helyeknek, ahol egyenes szakaszon előre láthatja az autóvezető, hogy itt vásárolni lehet. És persze legyen megfelelő hely is megállni a járművel. Jó, ha árnyékos oldalra húzódhatnak az árusok, ám akármilyen hőség is legyen, nem ez a legfontosabb, hanem a láthatóság. A gomba is szárad, a málna is összerottyan a melegben, ezt csupán úgy lehet elkerülni, ha egyszerre nem tartanak maguknál nagy mennyiséget. Ha nagyon keveset visznek egyszerre eladni, akkor talán azt sajnálhatják, ha valaki jól bevásárolna, de nem adhatnak neki annyit, amennyit venni szeretne.

Elnézzük utazás közben, amint a védőkorlátnak támaszkodva, jobb esetben kisszéken kuporogva integetnek majd minden közeledő jármű felé. Régebben azt gondoltam, nagy fényűzés, időpocsékolás, hogy egy vagy két munkaképes ember az út szélén üldögéljen csak azért, hogy árulgassa a portékát. Rég rájöttem, e nélkül nincs üzlet. Aztán meg az sem mindegy, hogy ki árulgatja az áfonyát, gombát. Beszélni kell a vevővel, ez piaci tudomány, és olyan árat kérni, amiből alkudni is lehessen. Mert vannak olyan furmányos emberek, akik inkább nem is vásárolnak, ha nem vehetik meg az először mondott áron alul. Hát ezért is drágább az út szélén vásárolni, mint például bent a városban a piacon.

Aztán meg a szervezettségre is oda kell figyelni. Egy-két ember árulgatja azt, amit többen gyűjtenek be előző nap során. Mert ha valaki egyik nap gombát szed, és másnap az egész napot el kell töltenie azzal, hogy el is adja, abból nem lehet megélni.

Tehát egyféle piaccá vált az országút széle is. Településen belül, de a falvaktól akár kilométerekre is megéri versenytárs nélkül árulgatni. Kis vedrekbe, tasakokba mérni ki a gombát, áfonyát. Letakarni, hogy ne száradjon a napon. Aprópénzt váltani visszajárónak. Ajánlani, majd dicsérni, milyen príma minőség: friss a gomba, érett az áfonya. Tudás, rátermettség, ügyesség kell mindehhez. Aztán a végén még kedvesen mondani: egészségükre, használják egészséggel!

Nincs ezeknek az embereknek tudtommal semmilyen áruforgalmazói képesítésük, talán nem is hallottak a direkt marketingről, mégis megy az üzlet. Ráérzés meg tapasztalat pótolja a még meg nem szerzett szakmai tudást. Ha ugyanott borsika ostornyelet, árvalányhajat, kakastollat is árulgatnának, abból is fogyna, úgy gondolom. Vagyis sok mindent el lehet adni, ha valakinek van hozzá egy csöpp érzéke.

A vevő, pontosabban az érdeklődő dicséri az árut, ám leginkább leszólja, unottan néz rá, vagy éppen elfordul, amíg a marketing szempontból oly fontos ajánlat elhangzik. Fele árat ajánl, azt is szájhúzogatással. Pedig tudja, hogy ebben a száraz időben alig nő gomba, és az áfonyáért nagyon messzire kell menni. Leszedni, megpucolni mind munka.

Eljátszom a gondolattal: mi is lenne vajon, ha egyik napról a másikra így nyár közepén gombaszedésből kellene megélni? Vagy medvejárta helyeken keresnénk a málnát, áfonyát, estére összekarcolt kézzel, holtfáradtan érkezni haza, és a pihenés helyett előkészíteni az árut másnapra. Hajnalban kelni ismét, napokon keresztül… Lehet, meg se kívánnánk a gombamártást, és az áfonyás pálinka helyett inkább üzletből vett olcsó itallal koccintanánk. Aztán évekig hangoztatnánk történeteink végén a már eléggé elkoptatott csattanót, miszerint a medve nem játék...