Milyen sajtót érdemelnek a székelyföldiek?

Minden társadalomnak olyan sajtója van, amilyet megérdemel. Valami ehhez hasonlót nyilatkoztam egyszer a Duna TV-ben, amikor azt kérdezték tőlem: mennyire van szüksége a sajtósnak, az újságírónak különleges védelemre, bánásmódra.

A téma apropója egy, az újságírók ellen vétett támadás-sorozat volt, valamelyik diktatúrában. Persze, ennek a szakmának a gyakorlását nem lehet összevetni a totalitárius és a demokratikus társadalmak esetében. Mi úgy tartjuk, hogy többé-kevésbé egy demokratikus, plurális társadalomban élünk, s ezen viszonyok között gondolkodva, én azt mondtam: az újságíró nem valami különleges állatfaj, amelyet meg kell védeni, babusgatni, állandó testőrséget mellé rakni, nehogy haja szála görbüljön. Viszont az, hogy egy adott társadalomban mennyire veszik komolyan hivatásukat az újságírók, mennyire temetkeznek bele a „forró” témákba, mennyire kockáztatják esetleg akár saját és családjuk anyagi, sőt testi biztonságát, az attól is függ, hogy a társadalom miképpen viszonyul a saját sajtójához, mit vár el tőle, és elvárásait miképpen képes fenntartani, más szóval: finanszírozni.

Vannak olyan országok, társadalmak, ahol az állam, felismerve fontos szerepét, kiemeli a sajtót, különleges támogatást biztosítva számára ott, ahol a társadalom maga nem képes erre. Ez is egy járható út. Miben is volna fontos a sajtónak a szerepe? Az állampolgárok egyik alapvető joga az információhoz való jog, de minden egyes polgárhoz az állam nem képes eljuttatni az információt – ebben játszhat a sajtó fontos szerepet. Abszolút nem mindegy azonban, hogy milyen ennek az információnak a minősége. Az is fontos, hogy a jóember megtudja: hol fogják felásni az utat, hol lesz forgalomkorlátozás, áramkimaradás. De a társadalomnak ahhoz is joga van, hogy megtudja: ki korrupt, ki lopott a közösből, ki téríti el a költségvetési forrásokat? Melyik „erkölcsös” politikus játszik kettős játszmát, s ki nem méltó a választópolgárok bizalmára?

Nos, ezek és az ehhez hasonlók azok a „minőségibb”, értsd: nehezebben hozzáférhető és megszerezhető, éppen ezért drágább információk, amelyeket nem biztos, hogy meg tud fizetni a székelyföldi médiafogyasztó. És nem is fizeti meg: napilapjaink példányonkénti ára 30 eurócent körül mozog, miközben a fejlettebb országokban ma már mintegy 2–3 eurót, vagyis hozzávetőlegesen 9–13 lejt kell lepengetni értük. Ami nem jön be a vásárlóktól, pótolják a reklámozók, de nem annyit és nem úgy. Paradoxon: az olvasók minőségi újságot szeretnének vásárolni, minél kevesebb reklámmal, de nem hajlandók (vagy nem képesek) megfizetni az árát. Márpedig egy szerkesztőség csak akkor tud „független” lenni, ha az olvasókból él. Ha egy szerkesztőség a reklámozóktól kezd függeni, akkor oda a függetlenség – hisz a reklámozók elvárásai mások, mint az olvasóké.

De még mindig jobb a reklámozóktól függeni, mint a vidékünkön teljesen átpolitizálódott, értsd: a politikusok érdekeinek megfelelően működő állami és önkormányzati apparátusoktól. Ma már odáig fajultak a dolgok, hogy akad olyan újságíró, mi több: a honi magyar újságírók érdekvédelmi szervezetének feje, aki képes inzultálni egy tüntetőt egy, a verespataki bányanyitás elleni tiltakozó akción. Mit mond számomra ez az incidens? Azt, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke olyannyira azonosul egy politikai szervezet, jelen esetben az RMDSZ álláspontjával, hogy az RMDSZ ellen tüntetők őt is irritálják, idegesítik olyannyira, hogy ennek ilyenformán hangot is kellett adjon. A kérdés magától adódik: ez a független sajtó? Vajon fejétől büdösödik a hal? Én, mint aki ugyanazon szakmában tevékenykedem, mint Karácsonyi Zsigmond, szeretném ezt kikérni magamnak.

Az aktivisták felkérték a sajtóst, hogy kérjen bocsánatot. Nem tudom, meg fogja-e ezt tenni Karácsonyi, de ez nem is lényeges. A lényeges az, hogy vajon az újságíró-társadalom eltűri-e, hogy továbbra is ő képviselje az érdekeiket? Vagy ami még fontosabb: vajon az olvasók továbbra is meg fogják-e vásárolni azt a kiadványt, amelynek ő a helyettes főszerkesztője?

Minden társadalomnak olyan a sajtója, amilyet megérdemel. S éppen miközben jelen sorokat írom, jött a meghívó: a Szabad sajtó napját március 16-án Székelyföldön is megünneplik. Természetesen állami, egész pontosan önkormányzati szervezésben.