A székely falvak

Amikor gyermek voltam, gyakran vakációztam falun, édesanyám halála után az apámnak segítség volt, számomra meg egy kaland a nagyszülőknél töltött hetek, hónapok. Tipikus székelyföldi falucska, ahol az aszfaltút kilométerekkel elmaradt, és az évszázadok alatt  keményre taposták a földutat a lovak, szekerek és az emberek. Számomra – városi gyerekként – egyenlő volt a romantikus mennyországgal, tele áldással és az ősök nyomaival. Szinte „csaholva” rohantam végig a főutcán, próbálva felidézni, melyik házban ki lakik. Ugyanakkor végiggondoltam a nyári feladatokat: megmászni a legmagasabb fát, utolérni ügyességben a falusi fiúkat (ami sosem sikerült), megfigyelni a szomszéd bivalyt reggeltől estig, és végre nem félni a nagybátyám kuvasz kutyáitól, amelyek állandóan elállták a hazavezető utat. Egy városinak, mint nekem, igazi kalandregények voltak a nyári vakációk.

A falusi életnek azonban megvannak az árnyoldalai is, amit a nehéz tél és a sáros tavasz hoz el évről évre, s az nem is túl érdekes egy gyermek számára. A mai székely falvak valósága még mindig a sáros akadály, ami elveszi a kedvet, a reményt, és hátrahúz. Talán ez is az oka, hogy a székely falvak elnéptelenednek és kihalnak, pedig ebben volt a múltunk és a jövőnk.

Mielőtt teljesen sötétre festeném a képet, a teljesség kedvéért meg kell említsem, hogy rengeteg pozitív példa is akad, mégis a teljes kép negatív tendenciát mutat. Csak pár példa, hogy Kénos falva 500 főről 140-re csökkent, Etéd 1614-ről 1164-re, Medesér 640-ről 452-re, majd 147-re, míg Székelydályán 604-ről 278-ra fogyatkozott a lakosság száma. Rengeteg ilyen példát tudnék felhozni, de inkább egy reményteljes jövőről szeretnék álmodni. Már manapság is rengeteg fiatal terveiben szerepel, hogy visszatér az ősei földjeire, és gazdasággal fog foglalkozni, húzzák az igát a városban és külföldön, abban a reményben, hogy egy nap megteremtik a kezdethez szükséges tőkét. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokan nem tudják megvalósítani az elképzeléseiket, mert annyira megszokták a kényelmet, hogy már nem tudnák taposni a sárt a gumicsizmában.

Székelyföld legfontosabb kérdése manapság az autonómia, amiért küzdenünk kell, nem kérdés, de ugyanakkor gazdaságilag erőssé kell válnunk. Erőssé kell formálni a székely mezőgazdaságot, mert ennyi föld és falu parlagon nem hevert, egy olyan korszakban, amikor a természetes biotermékek keresettek. A politikai és a civil szervezetek az autonómiatörekvések mellett egy olyan rendszer kiépítésén kell fáradozzanak, amely segíti, oktatja és megszervezi a székely kistermelőket, olyan projektre van szükségünk, ami újra életet lehel a falvakba. Van egy rossz hírem: az ipari forradalom kommunista eszméje megbukott, de egy megfelelő üzleti tervre épülő falusi gazdálkodás rendszere sikeres lehet, munkahelyeket teremt, uniós források hívhatók le, és visszacsalogatja a fiataljainkat. Erre alapozhatjuk a jövőnket és az autonómiát.