Kós griffje, Bibó üzenete

Igazságtalan lennék, ha most azt állítanám, hogy húsz évvel ezelőtt nem tartottam bátor szövegnek az RMDSZ nyilatkozatát a nemzeti kérdésről, amelyet a Küldöttek Országos Tanácsa és Parlamenti Csoportja szignált 1992 októberében.

Még az is lehet, hogy „politikusnak\" és „diplomatikusnak\" is tarthattam, és úgy véltem, nyomokban emlékeztet a 71 évvel korábban megjelent Kiáltó szó némely passzusára. Így is volt, csak emlékeztetett.

Ha ma összevetem a két szöveget, az utóbbin félreérthetetlenül ott van Kós Károly griffje, az építő férfi félreismerhetetlen keze nyoma, olyan férfié, aki képes volt ama világokat teremtő poétai maxima szerint élni, amit talán Csokonai fogalmazott meg először magyarul, s Bolyai tett végérvényesen erdélyi életelvé, amikor így írt, hogy a „Semmiből új világot teremtettem\", és fogadott erdélyiként Babitsot is megihlette.

Kós volt a legerősebb közülük, amire rátette a kezét, az felismerhető, egyértelmű jegyeket kapott, és talán ezért nem volt képes diplomatikus és politikailag korrekt szövegeket fogalmazni.

A kolozsvári nyilatkozat már a fekete március után született, de amikor még kevesen tudták, hogy tulajdonképpen merrefelé tart ez az ország. Éppen ezért avatatlan politikai etológus (egyáltalán létezik-e ilyen szakma?) számára is nyilvánvaló, hogy behódolás jegyei tarkítják mindenütt, van benne szűkölés, behódolás, pacsizás bőven.

És hihetetlen naivitásról árulkodik már a legelső bekezdésének első mondata, miszerint „Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés.\"

Szó sem volt erről, Románia politikai életének legsúlyosabb problémája 1992 októberében ugyanaz volt, mint 2012 októberében: hogy kié lesz a hatalom? A nemzeti kérdés akkor is, ma is díszlet volt, kellék csupán, amit a hatalomért folyó harcban elővehetett az, akinek volt, amit elővennie.

A Nyilatkozat egyetlenegy célt fogalmaz meg, azt is alulfogalmazza: a belső önrendelkezés útjára kell állni, állítja, és ismét csak naivan úgy fogalmaz, hogy „az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője.\"

Sokkal józanabb célokat fogalmazott meg 71 évvel korábban Kós, aki, ahogy azt említettük, nem egyszerű bizottság volt: „(Romániának) Nem szabad elfelejtenie, hogy mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját, külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel. Tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni és tudtunk nehéz vereségek után talpra állani.\"

Az elit nevében írhatott Kós 1921-ben, és karakteres betűi nyomán kivehető: ha az elit vállalja a reá szabott feladatokat, ma nem itt tartanánk, mert az inkább lojális mint rebellis magyarságot szívesebben vállalta volna Románia, és vállalja ma is, csak azt őszintén eléje kellene tárni.

2012 októberében viszont Bibó olvasására biztatom a romániai magyar vélt politikai elitet (bocsássanak meg, ha nem sorolom fel a három, hivatalosan is bejegyzett politikai pártot, tanácsokat, szervezeteteket, meguntam). Azt írta a jó öreg, hogy ha a társadalom tagjainak a követésre való készsége nem áll ott a vélt elit öntudata mögött, az elitminősültség az idők sodrában megerősödhet ugyan, de a társadalom életében nem jelent valóságos irányító szerepet.

Willmann Walter

(Megjelent az Erdélyi Napló október 25-i számában.)