Kontár újságírók nyelvszennyezése

Magyartanárok, újságírók, színészek, művészek – mind felkarolták Hargita, és most már Kovászna megyében is azt a kezdeményezést, melyet csíkszeredai újságírók találtak ki, és mely által a magyar nyelv rombolására hívják fel a figyelmet, egy blogon keresztül. A magukat firkászoknak nevező szerkesztők szórólapok helytelen megfogalmazására, plakátok hibáira összpontosítanak, lefotózzák, majd feltöltik a blogra a hibás szövegrészeket, egy-egy pikáns megjegyzéssel együtt.

De mi történik akkor, amikor sajtótermékekben találkozunk szarvashibákkal, és nem egyszer, hanem állandóan. Nagyon elkeserít, amikor sajtóban látok, hallok olyan óriási hibákat, mellyel gyalázzák a magyar nyelvet a kedves „kollégák”. Azok, akiknek elméletileg és gyakorlatilag is építeni, szépíteni kellene a nyelvet. Fel sem szabadna merüljön az, hogy egy újságíró, szerkesztő nem tud helyesen írni. Ilyen a világon sehol nincs, itt mégis. Rengeteg sajtóhibát láttam már, a legdurvább az egyik erdélyi magyar televízió szerkesztője által alkotott fel fog lebbezni szóösszetétel, illetve inkább szóalkotás volt, ezt nem csak leírták, de be is mondták!

Most egy másik, magát televíziónak nevező médiaorgánumot találtam, ahol már az internetes oldal köszöntőjében sem találni egy helyes kifejezést. Találomra nyitottam meg a feltöltött híreket, és végül már inkább a helyes szavakat kerestem a hibák között elvétve. Kifejezetten bosszant, persze tudom, hogy mindenki téved. Mi is, az online újságírók. Én is. Nagyon sokszor sietek el cikkeket, kimaradnak betűk, felcserélődnek a szavak, plusz betűk csúsznak be az írásba, de ez nem állandó. Aki dolgozik, téved. A korrektor pedig kijavítja. De van, aki csak téved, mert azt munkának nem lehet nevezni, ahol egy magát közösségformáló médiaorgánumnak tartó társaság nem tud leírni egy helyes tőmondatot.

Míg az oldalt böngésztem, elgondolkoztam, hogy kellene valami újságírói érdekvédelmi szervezet, mely egyszerűen nem engedné meg, hogy efféle „újságírók” ilyen formában, nyilvánosan rombolják a nyelvet. Egy televíziós hír átmegy minimum öt emberen, a szerkesztő írja, az operatőr filmezi, de van köze az írott anyaghoz, a vágó vágja, hallja és olvassa a szöveget, a főszerkesztő átnézi, a bemondó beolvassa. És itt senkinek nem szúrja ki a szemét, hogy nincs egyetlen mondat helyesírási vagy fogalmazási hiba nélkül. Betűhibák és röhejes mondatok egész sora. Ez az újságírás megcsúfolása. Egy pillanatra elképzeltem mi lenne, ha a magyar hírtelevíziók honlapja vagy hírfolyama tele lenne hibákkal. Hányan néznék, olvasnák utána is azt az adót? Helytelenül írni egy újságíró esetében nem csak bűn, de szégyen is. Amellett, hogy bosszant engem és bosszant több kollégát, fáj is. Olyan ez, mintha machetével szabdalnák szét azt, amit régen újságírásnak hívtak és státuszt jelentett.