Emlékhely vagy természetvédelmi terület?

Sokakban felháborodást váltott ki a sajtóban nemrégiben megjelent hír, miszerint a természetvédelmi terület kezelési terve alapján a Libán–Zetelaka Magán Erdőgondnokság eltávolíttatná a kopjafákat a Madarasi Hargita csúcsáról. Bár még nem tudni a részleteket, sokan máris hőzöngve fogadták a tervet, tiltakozásuknak adva hangot, hogy márpedig ha rajtuk múlik, akkor senki nem teheti rá a kezét a magyar önazonosságot, összetartozást jelképező, a székelyek Szent Hegyének jellegzetességeiként számon tartott kopjafákra, amiket anyaországi és erdélyi magyarok állítottak a hegycsúcs „meghódítása” alkalmával. Az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete ugyanakkor közleményben jelezte: tiltakoznak a kopjafák eltávolítása ellen. Az erdőgondnokság indoklása egyszerű: a természetvédelmi terület megőrzési intézkedésében nincs helyük ezeknek.

A hétvégén a Madarasi Hargita csúcsán jártam, ahol az elmúlt évek során mondhatni hullámban felállított kopjafákat szemügyre véve megerősödtem azon meggyőződésemben, miszerint az emlékül állított tárgyak némelyikének semmi keresnivalója nem lenne a hegyen. Vannak ott nemzeti színű szalaggal átkötött keresztet formázó ágak, márvány emlékplakettek, nem mindennapi formákat megidéző faragványok, különböző formájú és méretű turulmadarak. Egyszerű, legyalult lécet is láttam, amit csak úgy leszúrtak a földbe, és kövekkel támasztottak ki. De volt, aki úgy gondolta, hogy egy fadarabra rákötözi az ifjúsági szervezete nevével fémjelzett pólóját, ezzel „állítva emléket” annak, hogy fent járt a csúcson. De olyan szintű igénytelenséggel is találkoztam, hogy a tavaly felállított Turul-emlékművet művirágokból készült koszorúval „díszítették” a megemlékezők.

Szerintem ennek a „fejetlenségnek” szabna gátat a tervezett intézkedés, ami megakadályozná a továbbiakban, hogy bárki nemes indíttatásból születő, de igénytelenül kivitelezett emléket állíthasson a Hargita-hegység legmagasabb pontján. A hegycsúcsnak tényleg jobban kellene hasonlítania egy természetvédelmi területhez, mintsem egy temetőhöz.

A kopjafaállítási hullám előtt gyakorlatban levő módszert látom célravezetőnek, amit most is alkalmaznak egyesek: kövekből rakják ki településük nevét, így jelezve, hogy „meghódították” a csúcsot. Ez is emlék, ami ráadásul nem is marad ott örökké. De nem is szükséges, mert a kopjafa is előbb-utóbb elkorhad, kidől, eltűnik.