P. Buzogány Árpád
2013. július 19., 12:122013. július 19., 12:12
Egyre érdekesebbek vagyunk a nyugatiak számára – telefonbeszélgetéseinket is lehallgathatják, lakóhelyünkről olyan felbontású felvételeket készítenek, hogy a kiterített alsónadrágon még a foltocska is látszik. Elektromos levelezésünkhöz és beszélgetéseinkhez hozzáférnek és rögzíthetik, az holtbiztos. Vigyázat, Facebook-felhasználó y-nemzedék! Mindenki, aki számítógépet használ, érintett lehet…
Nemrég kiszivárgott, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), vagyis a titkosszolgálat kémkedésre használja a közösségi médiát (kapcsolatteremtésre készített számítógépes programokat). Az erre vonatkozó leleplező adatokat a szervezet volt szerződéses alkalmazottja, a 29 éves Edward Snowden hozta nyilvánosságra. Komoly nyugati lapok tették közzé a bizonyítékokat.
A bili kiborult, a tömeg számára pedig kiderült, hogy engedély nélküli, valós idejű, hálózatban működő (online) megfigyelés folyik. A 2036-ig titkosított dokumentum szerint egy PRISM nevű programot működtetnek az AEÁ katonai hírszerző ügynökségei, hozzáférhetnek az elektromos levelekhez, a chatbeszélgetésekhez, sőt ahhoz is, ki mit töltött le vagy fel a netre. A közösségi oldalakon történő adatrögzítés pedig különösen érdekes lehet számukra, ám minden olyan folyamatot követhetnek, melynek során elektromos adatátvitel történik.
Nyilván Orwell közismert regénye jut eszünkbe, az 1948 című negatív utópia. A Gondolatrendőrség. A teljes megfigyelés. És a Lopott idő című amerikai film…
Mint kiderült, a legnagyobb szolgáltatók közül a Microsoft volt az első, amely lehetővé tette a megfigyelést, következő évtől a Yahoo csatlakozott, 2009-ben a Google, Facebook, PalTalk, 2010-ben a Youtube, 2011-ben a Skype és az AOL, tavaly az Apple is. Aki Windowst használ a gépén, az „nyitott hátsó kiskapuval rendelkezik ezen megfigyelőrendszerek felé” – állítják. Érthető, ugye, miért ingyenes a használatuk és miért noszogatnak a programok, hogy azokat használjuk? Mert a világon élők többsége már használja a világhálót és valamelyik említett szolgáltatót. Egy angliai felmérést idézett a sajtó, annak egyik „eredménye” az a megállapítás, hogy a 18 és 55 év közötti lakosság fele több időt tölt a világhálón, mint alvással, vagy éppen étkezéssel. És a férfiak 42 százaléka olyan rangsort állított fel, amely szerint az internet fontosabb, mint a lakás és az étel…
A brit kormánynak is van kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ), ez a nemzetközi telefonos és internetes adattovábbító kábelhálózatok forgalmát is rögzíti. Adatait megosztja az amerikai NSA-val. Edward Snowden, aki időközben Hongkongba, majd Oroszországba menekült, így fogalmazott: ez „az emberiség történetének legnagyobb megfigyelési művelete”.
Már csak éppen azt nem értem, terrorelhárítás ürügyén ugyan miért lennének ránk kíváncsiak az angol meg az amerikai szakemberek? Tőlünk féltenék a világbékét? Vélhetően nem mi vagyunk az a megcélzott, vagyis a megfigyelésekkel kitüntetett réteg, amelynek vásárlási szokásait, like-olásait (másoknak való ajánlás neten) tanulmányozva törekednének üzleti haszonra, éppen itt.
Szóval mindenkiről mindent tudni akarnak. József Attila 1935-ben írt Levegőt! című versében így fogalmaz: „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor miért, kinek. / Aktákba irják, / miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg.” Hol van az már?
Puszta emberi együttérzésből kérem olvasóimat, kevesebb elektromos levelet írjanak és küldjenek, mert így megkönnyíthetik a spionkodó szakemberek munkáját…
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
Rédai Attila
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.
Bálint István
Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.
szóljon hozzá!