Előremutató felelősség

Péntek délben a székelyudvarhelyi városháza dísztermében megtartják a június 10-én megválasztott önkormányzati képviselő-testület alakuló ülését. Igazolják a három magyar párt listáján bejutottak mandátumát, a 19 képviselő, valamint a megválasztott polgármester leteszik a hivatali esküt, és egyúttal az előbbiek megválasztják maguk közül a helyettesét is. A törvény értelmében bárki számára nyilvános ülésen egy RMDSZ-es többségű tanács alakul majd meg, tükrözve a választói akaratot, s vélhetően a tulipánosok adják majd az alpolgármestert is. Tizenegy képviselőjével a szövetségnek kényelmes, bár nem kétharmados szavazattöbbsége lesz a következő négy évben a helyi tanácsban, hacsak menet közben nem történnek színeváltozások.

A választások után a versenyben lévő főbb politikai alakulatok különbözőképpen értékeltek. Az RMDSZ a számára is meglepő győzelem láttán jubilált és fölényesen hallgatott, olyan egységre szólítva a versenytársakat, amelynek ő maga diktálná a hogyanját és mikéntjét. Az MPP – amely a legtöbbet veszített az előző évekhez képest – a jobboldal megosztottságát hibáztatta a kudarcért, ugyanakkor az udvarhelyi polgárok „eltulipánosodását” is kárhoztatta. Az EMNP a maga során többre számított, pedig a nulláról indult, de meg van győződve, hogy a ráadott voksok nem az MPP-től elpártolóktól származtak, hanem az eddig passzív polgároktól. A néppártiak szerint az MPP agresszív, negatív felhangoktól, sőt alattomos húzásoktól sem mentes kampánya protest-voksokat generált, amelyek az RMDSZ-nél kötöttek ki. Magyarán, szerintük a nép inkább Bunta Leventének adott újabb esélyt, semmint a már „eleget bizonyított” Szász Jenőnek. Előbbi mondhatni ügyesen használta ki a hatalmi helyzetben rendelkezésére álló eszközöket – pénzt, paripát, fegyvert –, megfejelve a pártközpontból leküldött tulipános szlogennel: ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. (Erre mondta a kisnyugdíjas Gyuri bácsi: pont ettől őrizzen meg az Isten!) A jelek szerint az udvarhelyi polgárok a kontinuitásra, a „csöndes építkezésre”, a stabilitásra voksoltak – s ezzel együtt a változás és megújulás ellen.

Nem árt azonban felidézni: csak a jogosultak fele ment el szavazni, s azok közül is csak minden második adta voksát az RMDSZ-re. Ráadásul azt nem is lehet tudni, hogy ezek között hány olyan adófizető polgár van, aki hozzá is járul a polgármester, a képviselők, a hivatalnokok és közalkalmazottak fizetéséhez. A politikusnak és hivatalnoknak minden percben arra kell gondolnia, hogy ő azokért van, akik rá szavaznak vagy nem szavaznak rá vagy egyáltalán nem is szavaznak. Tehát mindenkiért.

Ezen felül pedig Szabó Dezsőre hivatkozni mindig időszerű: „Minden magyar felelős minden magyarért.”