Búcsú barátomtól, Borbély Ernőtől

Kint is, bent is fúj az idegen, hideg szél. Kihunyt szemedben a Fény, elnémított Téged a decemberi éjszaka. Voltál hát igaz ember és igaz barát, konokul lázadó természet, de béke és szelídség.

Ne aggódj, hogy milyen ég marad, milyen táj emlékezetünkben. Ha nem vagy itt, akkor is itt vagy velünk, amíg csak élünk. Amit adtál, azt már nem veheti el senki tőlünk.

Nem egyedül ott van „számodra hely” a végső nyughelyeden, élőként, tisztán őrizünk szívünkben. Térdet nem, mert halandó voltál, de fejet hajtunk előtted, mert EMBER voltál, mindvégig hű önmagadhoz.

Köszönöm Neked, köszönjük Neked a helytállás igaz szavait és tetteit, a példaadást és tanúságot, melyet megingathatatlan becsületed sugárzott. Köszönjük, hogy megtanítottad: erősebb a szeretet és barátság, mint a halál.

Isten Veled! Isten velünk!

„Az igazat mondd, ne csak a valódit”

Bár közeli ismerősei tudták, megromlott egészsége, mégis metsző éllel hatott a hír: meghalt Borbély Ernő. Hatvan év adatott neki a földi életben, hat küzdelmes évtized, és mindig az első sorban, a harcosok között.

Borbély Ernő alcsíki székely családban született 1951. március 30-án, szülei példájából az egyszerű, tisztességes, dolgos életvitelt tanulta meg. Érettségi után a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen szerzett filozófia-történelem szakos tanári oklevelet, 1978-ban. Nemzedéke még az a filozófus nemzedék, akik az Echinox kultúrkör és Visszhang Diákrádió hangadói voltak, igazi gondolkodó értelmiségi lét képviselői. A kommunista rezsim kezdettől fogva „szemmel tartotta”, így a csíkszeredai ipari szakközépiskola fiatal tanára sem volt kivétel. Rövid tanári pályafutás után 1982 őszén a szekuritáté őrizetbe vette, és két társával együtt 1983 júliusában 7 évre elítélték. Nem nehéz kitalálni, miért: az államrend elleni összeesküvés vádjával. A valós ok – szamizdat folyóiratok terjesztése, szerkesztése és rendszerellenes szervezkedés – vállalható tény, a bátrak kiállása volt a diktatúra éveiben. Feltehetően a nemzetközi tiltakozás hatására, harmadolták a büntetését, így 1987. július 22-én szabadult. Börtönéveinek „legboldogabb pillanata” volt – mondta egy, a volt politikai elítéltekről szóló dokumentumműsorban –, amikor munkára vitték, és rajzolóként papírt és ceruzát adtak a kezébe, a „legfélelmetesebb” eszközeit a diktatúrának. Szabadulása után élte a volt politikai foglyok megbélyegzett sorsát, szakképzetlen munkásként tengődött, állandó megfigyelés mellett. Két év után Magyarországra telepedett, de a decemberi fordulat után visszatért, ahogy akkoriban mondta, „itthon kell tenni valamit”. 1990–92 között az RMDSZ színeiben választották az erdélyi magyarság parlamenti képviselőjének. Nevétől visszhangzott a román sajtó, és büszkeséggel, megelégedéssel töltötte el a magyar szíveket, amikor az elhíresült „HarCov-jelentés” parlamenti bemutatása kapcsán a „védőbeszédét” elmondta. 1992 után itthon vállalt szerepet az RMDSZ-ben, a csíki területi szervezet elnöke, két mandátumon át (2000–2008 között) megyei önkormányzati képviselő volt, mindvégig a Szabadelvű Kör tagja, folytatva a magyar nemzeti liberalizmus nemes hagyományait. A József Attila-gondolat „az igazat mondd, ne csak a valódit” mindvégig kísérte munkájában, nem csoda, ha kiszorult a politikából. 18 évnyi tagság után kilépett az RMDSZ-ből, tömör lemondó nyilatkozatának lényegét így sommázta: a megalkuvásnak is van határa. Mindaz, amit oly gonddal építettek addig, már nem bírta a kritikát, szomorúan kérdezett vissza a riporteri kérdésre: „mindezek után, van értelme a harcnak?” .

Karrierje talán egy újabb fordulatot vehetett volna az új magyar nemzetpolitikában. Talán most ismét szükség lenne a meg nem alkuvó emberek munkájára. Alig egy hónapja magyar állami kitüntetést kapott attól a magyar kormánytól, amely elismerte munkásságát: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át. Az egykori csíkszeredai tanár \"példás, bátor kiállással lázadt a romániai kommunista diktatúra magyarellenes politikája ellen”, olvashatjuk az indoklásban. Röviddel ez után a Hargita megyei Önkormányzat Bethlen Gábor-díjjal ismert el munkája eredményességét.

Amit nem sikerült az ember alkotta törvénynek, megtette a természet. Sem a fogság, sem a román politikai börtön, sem a rendszerváltás utáni harc a kisebbségi elnyomás ellen, sem a politikai meghasonlás, aminek tanúja és szenvedő alanya volt, nem törte meg. De a gyógyíthatatlan betegséggel már nem tudta felvenni a küzdelmet. Életünk végességébe bele kell törődnünk. Mégis, ha alkudni lehetett volna, talán csak annyiért kellett volna, hogy nagy munkáját, a börtönévek történetét bemutatót befejezze. Az utolsó simítások előtt esett ki kezéből a toll, maradt kézirat a munka, a kötet megjelenését már nem érte meg. Vigasztalásul, immár csak önmagunknak annyit: Igazsága megmarad az utókornak; Igazságosságát megőrizte megannyi dokumentum, amelyek politikai véleményét tartalmazzák; Humora pedig, amely soha nem hagyta el, élete legnehezebb perceiben sem, mindig megmarad barátai emlékezetében. Hűsége a szülőföldhöz példamutató volt. Soha nem hagyta el szülőföldjét és közösségét, amelyet teljes odaadással szolgálni kívánt.
Szülőföldjére tért vissza halála előtt két nappal, sajnos MEGHALNI! És végül, a szülőföld az, amely örökre befogadja ismét.

Oláh-Gál Elvira