Az irodalomra mindig szükség van

Három napig Kolozsváron volt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író. Vasárnap az Ezeregyéjszaka meséi című drámájának bemutatóján vett részt a Kolozsvári Román Állami Színházban, hétfőn a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) díszdoktorrá avatták, hétfőn pedig az említett egyetem irodalom tanszékén Gabriel Liiceanu román író társaságában tartott író-olvasó találkozót. Díszdoktori kitüntetése átvételekor a 77 éves író kijelentette, hogy fikció nélkül nem lehet élni. Szerinte az ősközösségben is a mesélők voltak azok, akik a fejlődésre ösztönözték az akkori kisközösségeket. Ők vezették ki a barlangból ezeket az ősközösségeket. Megjegyezte, hogy az emberi evolúció és a történetmesélés együtt fejlődött, így alakulhatott ki napjainkban a szabad, önálló, a hatalom által nehezen átverhető, előítéletektől mentes egyén. Aki ilyen tudással, nyitottsággal, szabad képzelőerővel rendelkezik, országhatároktól függetlenül tiszteli, és elfogadja társait: „A fikció része kell hogy legyen minden nyitott társadalomnak, hiszen az irodalommal céltudatos, a jobb életért cselekvő állampolgárok nevelhetők” – idézi a Nobel-díjas írót a tegnapi Krónika. A diktatúrák általában elnyomják az alkotókat, a szabadabb társadalomban élő írók viszont bizonyos szinten öncenzúrát kell hogy folytassanak, vagyis a fikciót nem szabad a tömegek manipulálására felhasználni – vélte a perui író.

Olvastam valahol, hogy egy érett társadalomban a tízparancsolaton kívül nem lenne szükség más törvényekre, jogszabályokra. Feltételezhető, hogy ez a vélekedés megállja a helyét, hiszen a józan ész és a hittel fűtött lelkiismeret segítségével minden más felmerülő viszályt meg lehetne oldani. Az ilyen társadalom jobban megbecsülné az írókat is, és akkor talán az elvontnak tűnő fikció vagy a távolinak sejlő utópia is könnyebben valósággá válhatna. Addig is támogatnunk kell az írókat, az alkotókat, akik szerintem sokszor helyettünk is gondolkoznak. Többnyire ugyanis a szabad szellem hajtja őket, és nem a pénzszerzési vágy. Jellemző, hogy a hiteles alkotókat a hírnév, a dicsőség sem kápráztatja el, hanem képesek megőrizni alázatukat. Mario Vargas Llosa például a díszdoktori kitüntetését az „írói mesterségnek” ajánlotta, az ajándék virágcsokrot pedig a feleségének adta...