Tizenkét csellós koncertje Csíkszeredában

Október 27-én, szerdán 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában koncertezik a kolozsvári Napocelli kamaraegyüttes, melynek zenekari vezetője a Svájcban élő Kostyák Imre előadóművész.

Iochom Zsolt

2010. október 22., 13:512010. október 22., 13:51

2010. október 24., 19:132010. október 24., 19:13

Galéria
A Napocelli kamaraegyüttes tagjai: Kostyák Imre (zenekari vezető), Adrian Ciucă, Ciprian Câmpean, Gabriel Ripa, Kostyák Előd, Kozma Péter, Maria Marica, Nagy Levente, Ortenszky Gyula, Szabó Attila, Székely Attila és Török Zsolt.

Kostyák Imre 1960-ban került a Kolozsvári Zenelíceumba. A csellózás kis korától lekötte figyelmét. A gordonkát elsősként kezdte Székely József osztályában. Tőle tanult 10 éven keresztül, majd egy tanügyi átszervezés miatt érettségi előtt 2 évvel Mokos-Muzsnáki Magdához került. Ezt követően a Kolozsvári Zeneakadémián Valentin Arcu tanítványaként diplomázik cselló szakon, itt megszerzi a szólisztikai minősítést is.

1976–1981 között a nagyszebeni és kolozsvári szimfonikus zenekarok szólamvezetője volt. Ebben az időszakban sokat kamarazenélt és gyakran lépett fel szólistaként is.

1981-tól Heinrich Schiff tanítványa a Baseli Zeneakadémián, ahol megszerzi a virtuóz oklevelet. A gyakori koncertezés mellett jelentős pedagógiai munkát végez az imént említett egyetemen, különös figyelmet szentelve a fiatal tehetségeknek.

2007 októberétől vezeti a kolozsvári 12 csellistából álló kamaraegyüttest, amelynek repertoárja bővelkedik az általa feldolgozott vagy hangszerelt darabokban. Ezenkívül állandó előadója és tanára a Segesvári Zenei Mesterkurzusnak.

Szerda esti koncertjükön Bartók, B. Martinu, Sosztakovics, Chopin, Rubinstein/D. Popper, Rahmanyinov, J. Gade, B. Kaper, B. Sreayhorn/D. Ellington, J. Kosma, B. Austin/L. Jordan, B. Minsky műveiből csendülnek fel darabok.

Jegyek elővételben a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában kaphatók, diákoknak és nyugdíjasoknak 7 lej, felnőtteknek 15 lej.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben

Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin

Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
Hirdetés