
Tárlat nyílt péntek este a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén Forradalom és szabadságharc címmel.
2010. október 24., 19:332010. október 24., 19:33
Szalagvágással nyitották meg a tárlatot
Kettős emlékezés a mai nap, hisz 1848-at egy kiállítással idézzük, ugyanakkor tiszteletünket kell kifejeznünk azokkal szemben is, akik a 20. században, 1956 októberében szintén a szabadságért életüket áldozták. Ha nem is ölt nagy méretet a tárlat, mégis a szabadságharc kis kápolnájának lehet nevezni, mivel minden látogatója érzelmileg, lelkileg feltöltődhet – emelte ki megnyitóbeszédében dr. Tóth István főmuzeológus, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője.
A részletes összefoglaló mellett ugyanis olyan relikviákat találhatunk a ’48-as forradalomról, melyeknek egyes darabjai – szerinte – vetekednek az aradi múzeumban található műtárgyakkal. Korabeli nyergek, székely huszár lándzsahegyek és gazdag korabeli könyvészeti anyag látható a Mikó-várban található kiállításon.
A helyszínválasztásnál figyelembe vették, hogy Kájoni János nyomdájában készült a Csíki Gyutacs – ezt már Pál Zoltántól a Tivai Nagy Imre Középiskola történelem szakos tanárától tudtuk meg. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai Zöld Ildikó tanárnő irányításával rövid ünnepi műsort mutattak be, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület négy huszárja állt díszőrséget.
Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.
Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.