
Fotó: Pinti Attila
Defekt, esés, harminc kilométeres ereszkedés – túléltünk két napot, részünk volt minden olyan meglepetésben, ami csak nehezítheti az utunkat. De most, e cikk születésének időpontjában (kedd éjfél), egy üveg pálinka társaságában mindenki vidám, nem törődik a sajgó izmokkal, az előttünk álló további bonyodalmakkal, csak egy dolog számít: a csapat, hajnalban felébredve újult erővel indulhat tovább az út második harmadának túléléséért.
2011. szeptember 07., 07:312011. szeptember 07., 07:31
2011. október 06., 12:312011. október 06., 12:31
Indulás Kisdisznódról. Tekintse meg fotógalériánkat!
De ugorjunk két napot vissza az időben: vasárnap este, Kisdisznódra érkezve egy szász férj–moldáv feleség irányította panzió süppedős ágyaiban hajtottuk álomra a fejünket – és egyben vártuk, hogy Magyarországról érkező további három társunk is befusson –, hétfő reggel pedig a hatfősre duzzadt csapat már türelmetlenül toporgott az indulásra várva. Túravezetőnk, Bölöni Sándor vezényszavára nyeregbe pattant a társaság, jómagam beindítottam a kísérőautóként használt Renault Traficot, és elindult a lélegzetelállító tájak tucatjain át tartó túrázás.
Az első defekt röviddel a kezdés után
Alig egy órával a startot követően, miközben önfeledten pedálozott a galeri az E81-es, országunkra nem igazán jellemző príma minőségű úton, be is következett az első bibi: Salamon Attila, a banda szervizfelelőse defektet kapott – amit profikhoz illően percek alatt, vigyorogva javított ki. A balszerencse azonban úgy tűnt, a kezdetektől mellénk szegődött, nem sokkal később ugyanis a rend éber őreinek jelenléte arra kényszerített, hogy a kétkerekűeket az autóba pakolva folytassuk tovább az utunk.
Részlet a feleki Bruckenthal nyári rezidenciáról
Üsse kő, ez legyen a legnagyobb problémánk alapon meglátogattuk a feleki Bruckenthal nyári rezidenciát, miközben a – magunk között – beszélő Wikipédiának átkeresztelt Sanyi barátunk fáradhatatlanul ontotta magából a hely történetét, érdekességeket, tudnivalókat, vagyis mindent, amit általános műveltségből illik – illetve illene – tudni. Persze, nehéz volt befogadni az összes információt úgy, hogy szájtátva sétáltunk végig a gyönyörű, hatalmas birtokon.
A kerci cisztercita apátság romjai
Az első történelemleckével nem ért véget az agytágítás, Kercen újabb történelmi tények és évszámok hada zúdult ránk, mi pedig élveztük Sanyi lelkesedését, és éretlen kölykökként kongattuk meg a cisztercita apátság romjainál található torony harangját.
Bringára fel, irány a Transzfogaras!
Honismeretből való feltankolásunk utáni legközelebbi megállónk már a Transzfogaras felé vezető úton volt, előkerültek a fejvédő sisakok, a kulacsok megteltek teljesítményfokozóval tuningolt vízzel, és újra pedált taposva indult neki a társaság a harmincegynéhány kilométeres, brutális emelkedőnek.
A pöttyös az igazi! Túránk ötletgazdája, Stauroczky Tamás és a Tour de France-mez
Néhány kilométer után már patakzott a tekerőkről a verejték, meglehetősen meleg időt kaptunk ki, perzselt a nap, én lehúzott ablak mellett is szétfőttem, de a többiek így sem kímélték magukat: Attila tébolyodott tempóban vágtatott ki a hegygerinc egyre meredekebbé váló szerpentinjein, de Sanyi és Tamás sem vallott kudarcot a véget nem érő, egyre csak tekergőző aszfaltcsíkon.
Szerpentin a Transzfogarason
Aki már járt a Jeremy Clarksonék által is a világ legjobb hegyi útjának kikiáltott szakaszon, az tudja, hogy ehhez a távhoz – biciklivel – igencsak jó kondíció szükséges: az izomszaggató hágók leküzdése közben az ásványi anyagok izzadtság formájában pillanatok alatt távoznak a bőr pórusain keresztül, és a ritkább levegő sem a sportolók legjobb barátja.
Amit legalább egyszer az életben mindenkinek látnia kell: Bâlea-tó
A Bâlea-tavat a társaság fele most tekinthette meg életében először, így nem is csoda, hogy a víz partján hihetetlen gyorsasággal teltek meg a digitális gépek memóriakártyái.
Az alagút déli végén. Indulás a Vidraru-tó felé
Későre járt, mire Curtea de Argeş felé megkezdtük az ereszkedést, az előzetesen a Vidraru-tó partjára tervezett hétfő esti szálláshelyünk így jó néhány kilométerrel fennebb, az út felénél, a forgalom mellé került, de ekkorra már mindenkit csak a hordozható gázpalackok lángjánál megfőzött porleves érdekelt, no meg az, hogy végre kinyúlhasson a sátorban.
Sátorhúzás, pihenés, felkészülés az újabb száz kilométerre
Alig múlt kilenc óra, mikor az ernyedt testek rázuhantak az izolírra, és selyemhernyókat megszégyenítően begubózódtak a vastag hálózsákokba – amikre nagy szükség is volt, hiszen 1300 méteren nem éppen mediterrán éghajlat uralkodott.
Ez is megvolt! Csoportkép a Vidraru-tónál
Reggel hétkor csipás szemekkel már ténferegtünk ki a sátrakból, pakolni kellett, bevinni a szükséges kalóriamennyiséget, és nyakunkba venni az utat, szerencsére, a Vidraru-tóig tartó szakasz nagy része pihentető ereszkedőkből állt – bár számomra aligha volt megterhelő az előző napi gáz-fék-kuplung hármas nyomkodása –, a túrázók jutalma pedig a nem véletlenül Európa-szerte híres, szédítően magas gát látványa volt. Lehetetlennek is tűnt betelni vele.
Földút, sár, ahol még a madár se jár
A Vidraru-tó után néhány kilométerrel különvált a bringásoktól az utam, mivel az általuk választott útvonalon a kísérőautó képtelen lett volna boldogulni. Magyarországról érkezett újdonsült pajtásunk, Tamás – aki nem azonos a túra ötletgazdájával – rakoncátlankodó fogaskerekei miatt mellém kényszerült az autóba, szerelőspecialistánk ugyanis szerszám hiányában bringadokihoz utalta be a drótszamarat. Curtea de Argeş városában aztán ChopShop-stílust lealázó módon esett neki egy robogószervizben féltucat, szemmel láthatóan nagy szakértelemmel bíró fiatalember a nyomorult biciklinek, szerencsére, a teljes megsemmisítéstől „rohannunk kell tovább” kifogással sikerült megmenteni mind a járgányt, mind pedig a pénztárcánkat. Negyedórával később aztán egy másik szervizben célszerszámnak aligha nevezhető kalapáccsal és csavarhúzóval oldották meg jelképes tíz lejért a problémát.
A kutyafáját! Ebkergette bicós nagy sebesség melletti találkozása a földdel
Jelentéktelen száz kilométeres kerülő (Curtea de Argeş – Râmnicu Vâlcea – Brezoi útvonalon) – és legújabb csapattagunk, a társaság harmadik Attilájának összeszedése – után, a fáradtságtól nyomokban elhervadva, az előzetesen megbeszélt találkahelyre indultunk. Kiderült, hogy a hegyről lecsörtető csapat időközben kettévált, és világosságban egyikük sem tud célba érni, így ránk hárult a nemes feladat, hogy az egymástól húsz kilométerre levő emberkéket összehalásszuk és a szálláshelyre szállítsuk. Jelentem: feladat sikeresen elvégezve.
Embercsempészet? Dehogy. Csak összeszedtük a szétszéledt embereket
Szerdán reggel újra hétkor lesz az ébresztő. Szükség van a katonás rendre, a kitűzött távokat teljesíteni kell. Következik az Olteţ-hágó és a Transalpina, újabb eszméletlen helyek, további mesés kalandok – remélhetőleg problémák nélkül.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!