Ötszáz kilométer két keréken – összefoglaló

Láncjavítás indulás előtt. Tekintse meg fotógalériánkat!

Reggel, sátrainkból kilépve hiába fogadott esőáztatta föld és sáros erdei út, a bizonyítani akarás – no meg egy kevés honvágy – ott égett mindenkiben, tempós haladással ugyanis esélyessé vált, hogy már a péntek éjszakát a saját bejáratott, kényelmes ágyainkban tölthessük. A fiúk – egy gyors láncjavítás után – teketóriázás nélkül nyeregbe pattantak és másodpercek alatt elnyelte őket az erdő sűrűjébe tekergőző makadám út. Rám egy újabb jelentős kerülő (Szászsebes – Nagyszeben – Kisdisznód) várt, de megannyi gödör és lassú haladás után kész felüdülésként éltem meg a négysávos európai úton való csapatást.

Ştefleşti-hágó

Mire az autó Nagyszeben központjába ért, a kerekező srácok már túljutottak a Ştefleşti-hágón és vígan ereszkedtek a Kód völgyében Sadu fele. A lendületes iramnak hála az útjukba eső Sadu I. vízműtelep múzeumába is beugrottak – az 1896-os létesítmény az ország első, míg Európa második ilyen jellegű komplexuma, ráadásul a benne található, 1901-ből való Ganz háromfázisos áramfejlesztő még ma is működőképes.

Ganz háromfázisos áramfejlesztő – 1901-ből

Az öt nappal korábbani, sürgetett indulás miatt elbliccelt kisdisznódi vártemplom sem maradt ki a sorból – a célvonalat az autó és a bringások pedig szinte egyszerre lépték át.

I. Világháborús névtelen honvéd emléktáblája a kisdisznódi vártemplomban

Súlyos balesetek, csonttörések és jelentős gondok nélkül, ám a Transzalpina miatt picit kesernyés szájízzel vettünk búcsút magyarországi barátainktól, pakoltunk fel és indultunk haza, útközben összegezve magunkban az elmúlt napok eseményeit. Lehet, hogy az ötszázból csak néhány kilométerrel kevesebbet sikerült letudni, de a legfőbb célt hiánytalanul teljesítettük: olyan helyeket, tájakat, csodákat láttunk, amelyekről nem is tudtuk, hogy léteznek és itt vannak a közelünkben.

Szállások – pénz beszél...

Kisdisznódi panzió – zsúfolt udvar, alapfelszereltségű szoba, felszínes házigazdák

Az öt, otthontól távol töltött éjszakából hármat panzióban, míg kettőt sátorban vészeltünk át – illetve jómagam kettőt panzióban, egyet az autó rakterében és kettőt kempingezve –, a sátorhelyekért értelemszerűen nem kellett zsebbe nyúlni, a panziózásnak azonban ára van: Kisdisznódon rövid alku után 45 lejbe került egy személynek egy éjszaka (vacsora vagy reggeli nélkül), Brezoiban ugyanazért a szolgáltatásért már csupán 35 lejért dőlhetett el  kényelmes ágyon a megfáradt turista, míg Baia de Fierben mindössze százötvenért kaptunk meg három kétszemélyes szobát.

Időjárás – alaptalan félelmek

Még ha néha gyötört is a kánikula, összességében aranyidőnek örvendhettünk

Úgy indultunk útnak, hogy az első nap időjárásában voltunk csak biztosak, második napra már esőt, vihart, hideget vártunk, végül – hatalmas szerencsénkre – egészen az utolsó nap reggeléig megúsztuk csapadék nélkül. Ám időnként épp a másik véglet kínozott: tűzött a nap, borzasztó volt a hőség, a szervezetek igényelték a rengeteg folyadékbevitelt.

Kulináris élvezetek – magas kalóriatartalmú, változatos élelmek

Vacsora a sátrak mellett

Vittünk és ettünk mindent, mi szem-szájnak ingere: háziszalonnától a fűszeres kolbászon át paszulykonzervig, majonézes csemegekukoricáig, porlevesig, főtt tojásig és sült húsig számos földi jóval teleraktuk a bendőinket – aminek aztán meg is lett az eredménye. A biciklisek a kapaszkodók alatt leginkább csokival és banánnal kényeztették az ízlelőbimbókat, folyadékból meg egyszerű forrás- és bubimentes ásványvíz csorgott le a torkokon – kivéve Tamást, aki menthetetlen kólafüggőként leginkább a sötétbarna frissítővel töltötte fel a kulacsát.

Helyszínek – bizonyos szempontokból mérhetetlenül gazdag országban élünk

Két keréken, rohanás nélkül csodálható csak meg igazán mindaz a szépség,
ami körülvesz

Rosszul teszi az, aki természeti csodákat látni akarván, anélkül megy felkapott külföldi turistaközpontokba, hogy egyáltalán tudná, milyen káprázatos tájakkal rendelkezik Románia. Csak az általunk letudott néhány száz kilométer leírhatatlan gazdagságról árulkodott, pedig igazándiból töredékét sem láttuk az ország bájainak. De ezek után, a közeljövőben látni szeretnénk. Talán egy még népesebb társasággal – hasonlóan jó hangulatban.