Kovács Éva: Kedves számomra a zene

– Édesapám nagyon szerette a zenét, igaz, amatőr szinten, de tudott is zenélni. Igazából ő vitt zeneiskolába felvételizni is, ez nem az én választásom volt. Bár voltak buktatói, végül nagyon megszerettem. Igaz, voltam olyan tanárnál is, akinek a hatására úgy éreztem, nem maradok a zenei pályán, aztán Koppándi Jenő tanár úrhoz kerültem, aki újra megszerettette velem a zenét. Édesapám a kezdetektől fogva a hegedűt választotta nekem, és azóta is csak azzal foglalkozom.

– Mennyire van jelen a zene a család életében?

– Az én életemet tekintve, egyre kevésbé. A gyermekünk teljes mértékben átvette a főszerepet, egy kicsi gyermek teljes embert kíván. A férjem viszont folyamatosan koncerteket szervez, ő aktívabb. Most már én is részt vehetek a koncerteken, de csak annyira, hogy muzsikusként beülök, lejátszom a részemet, de a gondolatban otthon vagyok a gyermekkel.

– A gyermeknevelés hogyan egyeztethető össze a fellépésekkel?

– Szerencsés vagyok, és örülök is annak, hogy Dávidot nem viseli meg, ha elmegyek otthonról. Hála Istennek, anyósom kitűnően tud bánni a gyermekekkel, elvarázsolja Dávidot. Talán én érzem rosszabbul magam, ha nem vagyok otthon.

– Zenél a Csíki Kamarazenekarban, illetve a Codex Régizene Együttesben. Két különböző műfaj. Melyik kedvesebb?

– A társaság miatt talán a Codex Együttes kedvesebb, hiszen nagyon összenőttünk, a Csíki Kamarazenekarban többen vagyunk, ismerjük ugyan egymást, de a kapcsolat nem annyira szoros. Műfajilag viszont, bár tetszik a régizene, a szimfonikus zene közelebb áll hozzám.

– Kedvtelésből szoktak otthon zenélni?

– Sajnos, nincs erre idő, eléggé zsúfolt az életünk. Csak szórakozásként otthoni zenélésre nem is tudom, lesz-e alkalom. Talán hármasban. Mindenképpen szeretnénk, ha Dávid zenei pályán indulna el, persze, azt ő is kell akarja, mert mi nem fogjuk ráerőltetni. Tudom, hogy ez mivel jár. Koppándi Jenő tanár úr mondta annak idején: ez rabszolgamunka, ezt vagy csinálod, vagy nem működik. És tényleg így van, az ember vagy csinálja rendesen, odaadással, ellenkező esetben nincs értelme. Ha nincs aktívan az ember kezében minden nap a hangszer, akkor abba kell hagyni. Az én gyermekkorom nem játszással telt el, hanem tanulással, gyakorlással. Más gyermek délig iskolába járt, délután tanult, majd játszott. Nekem nem ez volt. Az egy-négy osztály talán még szabadabb volt, de ötödik osztálytól délelőtt voltak a zene, délután az elméleti órák. Reggel úgy elmentem iskolába, hogy este hét órakor végeztem. Kemény munka nagyon, ezért nagyon meggondoljuk, és Dávid csak akkor marad ezen a pályán, ha ő is azt akarja. Azt mindenképpen szeretnénk, ha zenei pályán indulna el, mert egy gyermek fejlődésére nagyon jó hatással van. Dávidon figyeltem meg például, hogy ha megfelelő zenét hallgatunk, visszahozza a nyugalmi állapotát. Általában a kicsi gyermekekhez a klasszikus zene áll közelebb, például Mozart. Vannak olyan disszonáns zenék, amelyre a gyermek egyszerűen sírni kezd, amin nem csodálkozok, hiszen én sem szeretem. Mi otthon olyan klasszikus zenét hallgatunk, ami Dávid figyelmét is megragadja. Hiába tennék neki szimfóniát, ez egy gyermek számára bonyolult.

A Kovács Évával készült interjút a Csíki Hírlap november 3-i számának Hölgysarok oldalán olvashatják el.