Keresztszentelés az Öcsém-tetőn

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Felszentelik az Öcsém-tető keresztjét – a gyopár-rozettás, vörösfenyőkereszt megáldására vasárnap délután két órakor kerül sor. Az ünnepségen a balánbányai Bálint Emil plébános tart szentmisét, a perselyezésből összegyűlt pénzt pedig a háromkúti iskola épületének felújítására, a magyar oktatás megmaradására szánják a szervezők.

Csibi Márti

2010. augusztus 11., 18:282010. augusztus 11., 18:28

2010. augusztus 11., 20:122010. augusztus 11., 20:12

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Megjelölni a hegycsúcsokat, olyan szimbólummal, amely felfelé mutat – ez a cél vezérli Tóth Károlyt, akit baráti társaságban viccesen csak Keresztállító Szent Károlyként emlegetnek.

A gyergyószentmiklósi származású, ám évtizedek óta Ausztriában élő férfi kezdeményezésére 2009. november ötödikén állítottak keresztet az Öcsém-tető 1707 m magas csúcsára, a gyergyói hegyimentők segítségével.

A kereszt felszentelésére vasárnap délután két órakor kerül sor, a szervezők szívesen látnak bárkit, aki nem sajnál egy kis sétát, hogy részt vegyen az ünnepségen.

Az Öcsém-tető megközelítése Balánbánya felől ajánlott: a településig kisautókkal, onnan pedig csak terepjáróval lehet feljutni a Gál kútja, Ördöghágó útvonalon a Terkő-nyeregbe.

Terepjáró hiányában a baláni eltérőtől gyalogosan alig több mint egy óra alatt lehet felmenni a Terkő-nyeregbe, innen mintegy másfél órás sétával érhető el az Öcsém 1707 m magas teteje, ahol a balánbányai Bálint Emil plébános szenteli majd fel a keresztet.

A vasárnapi hegyi szentmisének karitatív célja is van: az összegyűlt perselypénzt a háromkúti általános iskola épületének felújítására szánják a szervezők- az építmény ugyanis annyira rossz állapotban van, hogy azonnali felújításra szorul.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Az Öcsém tetőre állított kereszt immár a harmadik a sorban: a Nagyhagymás tetejére került fel először, még 2003-ban a gyopár-rozettás, tölgyfából ácsolt szimbólum – ez azonban villámcsapás áldozata lett és cserélni kellett egy fémkeresztre. Másodikként a Czofronka csúcsa bükszélkedhetett a felfelé mutató jellel: az éppen házát építő, Ausztriában élő Tóth Károly a megmaradt szarufából ácsolt keresztet a kis sziklára. Az Öcsém csúcsára tavaly novemberben állítottak keresztet, melynek alapanyaga Karintiából származik. Mindhárom hegycsúcs keresztjének állításánál Tóth Károlynak gyergyói hegyimentő barátai segítettek.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

„A kommunizmusban geodéziai ponttá degradált hegynek visszaadjuk a méltóságát”, fogalmazta meg a keresztállítás célját Tóth Károly, akinek tervei további hegycsúcsok felé mutatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés