Hivatása a gyógyítás

– Sokat gondolkodtam azon, hogy miként mutassam be az olvasóknak, végül úgy döntöttem, önt kérem meg, meséljen arról: kicsoda Bernád Ilona.

– Bernád Ilona egy érdekes életutat bejárt erdélyi asszony, aki reméli, hogy ez az életút még addig tart, amíg a Kárpát-hazában, Moldvában és a nagyvilágban gyűjtött kincseket közre tudja adni. Egy 25 éves, tehetséges és tiszta lelkű fiúgyermek édesanyja vagyok. Nagyon szeretem a természetet, ennek törvényei szerint igyekszem élni. Ugyanakkor művészetkedvelő vagyok, láttam a világ összes nagy múzeumát. Mindeközben kutató is vagyok, a népi orvoslásnak és a világ hagyományos orvoslásainak a tanulmányozásával foglalkozom, ezenkívül 9 különféle témában írt könyv szerzője. Több mint félszáz országban kutattam, hogy az emberek miként gyógyítják önmagukat és népüket. Gyógyító vagyok, akinek anyai nagyanyja füves- és kenőasszony volt. Már gyermekkoromban felfedezték a kezemben lévő különleges erőt és érzékenységet, majd később, lánykoromtól sokan kérték, hogy masszírozzam őket. Tavaly ősztől nagyrészt Budapesten élek, oda szólított a hivatásom. Budapesten a legsérültebb a társadalom, annyira felbomlott a család, a nemzet egysége, a természetes életmód, annyira kiestünk a természet ritmusából, hogy szinte minden héten hívnak előadást tartani, ezenkívül sok beteg ember és meddő pár keres meg. Mindig nagy élmény azonban visszatérni Marosvásárhelyre, vágyom is itthon lenni, látni a fűszeres- és virágoskertem, sétálni vagy kocogni az én Maros-partomon.

– Azt mondta, az év legnagyobb részében Budapesten lakik. Itthon nem lenne szükség a munkájára, tudására?

– Dehogynem! Évekig szinte hetente ingáztam, nagyon fárasztó volt, ezért döntöttem úgy, hogy a magyar fővárosba költözöm. De jó hírekkel is szolgálhatok: a párommal együtt tervezünk munkánk által is visszakapcsolódni Erdélyhez.

– Azt mondta, a társadalom sérült. Mit gondol, mi ennek az oka?

– Ekkora összevisszaságot, mint ami Budapesten van, soha életemben nem tapasztaltam, pedig 51. életévemet élem. Az első sokkélményem: szeptemberben egy újpesti sétányon sétáltam estefelé. Két sorban sétáltak az emberek. Legtöbbjük kutyát, kutyákat vezetett, csupán egy házaspár tolt babakocsit… A második sokkélményem, hogy az ott élő emberek többnyire kozmopoliták, nagyon szeretik az idegen dolgokat. Sok a szleng, a sorozatos szórövidítésekkel pedig fokozatosan deszakralizálták a nyelvet. Maga az élet is deszakralizálódott. Sokan elégedetlenek, boldogtalanok. Szerintem a baj tulajdonképpeni forrása az, hogy letértek a saját szellemiségük, bölcsességük, egészségrendszerük útjáról. Gyökér nélkül nincsen lomb, gyökerek nélkül nem tudsz kiteljesedni. Minden összeadódik – az egészségtelen étkezés, a böjt és mozgás hiánya, természetellenes élet, a mindennapi bizonytalanság érzése, a ránk erőltetett felgyorsulás, a teljesítménykényszer, a nagycsalád, a közösség felbomlása – és egy olyan hamis értékrendben élünk, amelyben mindenki vergődik.

– Mit gondol, hogyan gyógyulhatunk ki ebből az állapotunkból?

– Ha visszatérünk az isteni és természeti renden alapuló rendtartó életre. Ez pedig elhatározással és a magunk iránt való türelemmel, alázattal, kitartással, tudatossággal kezdődik. A külvilág jelzésein kívül meg kell tanulnunk belső hangunkra figyelni. Saját tapasztalatból tudom, hogy amikor nem figyeltem megérzéseimre beteg voltam és boldogtalan. De amikor úgy rendeztem az életem, hogy megéljem lelkem vágyát, szükségletét – akkor boldog és sikeres voltam. Nem szabad olyan nagy kompromisszumokat vállalnunk, amelyek eltérítenek életutunkról. A Jóisten feladatokkal küld minket erre a világra, ehhez pedig képességeket is ad, amelyeket nekünk kötelességünk kifejleszteni, szinten tartani, az emberekért működtetni. Amiért elküldettünk, azért el kell számolnunk. Ha megalkuszunk vagy megakadunk életfeladatunk és sorsunk kiteljesítésében – olyankor történik meg egyre gyakrabban az, hogy az emberek félnek a haláltól. De az igazán lényeges kérdés a születéssel kezdődik, mert ahol nem beszélhetünk természetes szülésről, ott nem alapozódik meg a szeretetre való képességünk. Azzal, hogy az anyukák nem a saját ritmusukban szülnek, a gyerekek nem a maguk ritmusában születnek, olyan zavarok keletkezhetnek, amelyek megzavarhatják az anya-gyermek kapcsolat kialakulását, a családdá való összeforrást, és amelyek a mi kultúránktól idegenek, hiszen a mi hagyományunkban mindig természetes szülésről, családi eseményről beszélünk. Ha ezt a folyamatot gyorsítják, megváltoztatják, megzavarják a kapcsolatot az égi konstellációval, pecséttel, szimbólumokkal, erőkkel, amely a szülöttet életfeladata teljesítésében segíti. A Kárpát-medencében szinte mindenhol úgy mondják, hogy a „gyermek akkor született, ha feljött a csillaga”. A bajok forrása az, hogy az emberélet két legnagyobb fordulóját, a földi és mennyei születésnapunkat intézményesítették.

– Ön azt mondja, gyógyító. De önnek van-e szüksége gyógyításra?

– Igen, és emiatt nagyon tudatosan és puritán módon élek. Az életemet vezérlő fő elv a becsületesség, hogy mindig fel legyek készülve arra, hogyha a Jóisten engem visszaszólít, el tudjak számolni az életemmel. Lelkiekben minél mélyebben és tisztábban próbálok élni, hogy az emberek javára tudjak lenni. Ahhoz pedig, hogy a lelkem dolgait véghezvigyem, a testemre is odafigyelek. Az ember a lelkét sokféleképpen gyógyíthatja: a természet, zene, művészet, tánc, irodalom, emberi kapcsolatok révén. Az első Egészségünkért könyvemben leírtakat viszont örök érvényű igazságnak érzem: a szeretet és az emberi kapcsolatok által lehet meggyógyulni.