Erdélyi példaképek

Az EU Tábor lakói erdélyi példaképekkel találkozhattak csütörtök délután Marosfőn, Bakk Dávid Tímea, szerkesztő, Tulit Zsombor, a Székelyek a magasban expedíció tagja és Markó Bálint, rovarász személyében.

Iochom Zsolt

2011. július 07., 21:512011. július 07., 21:51

2011. július 07., 22:002011. július 07., 22:00

Az első felszólaló Bakk Dávid Tímea volt, aki megkapta a 2010. Európai Év Újságírója díját nyomtatott és online sajtó kategóriában, amelyet az „Árvák, szülőkkel – Mi történik a kórházban elhagyott gyerekekkel” című riportjával érdemelt ki. „Olyan témát választottam, amivel kevésbé foglalkoznak a sajtóban, a szociális szféra kissé elhanyagolt téma minden téren. A siker lényege, hogy izgalmas témát válasszunk, alaposan dolgozzuk ki és a kíváncsiság hajtson bennünket, de mindenképpen érdemes az erdélyi magyar újságíróknak is pályázni az elismerésekért” – mutatott rá az újságírónő. Bakk Dávid Tímea hozzáfűzte, hogy újságírónak lenni rengeteg utazást, számos új ember és hely megismerését jelenti. „Olyan embereknek tudósítok, akiknek az adott téma nem szakterületük, de megpróbálom úgy bemutatni ezeket, hogy az olvasók is közel kerüljenek hozzá.”

Tulit Zsombor került másodjára fókuszba, akiről kiderült, hogy már 6-7 éves kora óta foglalkozik a hegymászással és 10 éve expedíciókat szervez. Olyan hegyeket mászott már meg, mint a Kilimandzsáró, a McKinley vagy a Mont Blanc. Két vállalkozása van, önkénteskedik, de szabadidejében bevállalja a két hét és két hónap közötti expedíciókat. A kérdésre, hogy miért kell megmászni a hegyet azt válaszolta, hogy: „Azért mert ott van. Nem csúcsot hódítani szeretnénk, hanem azt, hogy mindenki épen, egészségesen hazatérjen, és mindig tudni kell visszafordulni, mert a hegy megvár.” 2009 óta minden évben expedíciót szerveznek a Mont Blanc-ra, ahova 6-10 amatőr résztvevő is elkísérheti őket, akik válogatáson és komoly előkészületekben kell részt vegyenek a nagy kalandot megelőzően.

Markó Bálint elsősorban egyetemi oktató, de mellette kutatóbiológus is, főleg a rovarokkal, azon belül is a hangyákkal foglalkozik előszeretettel. A beszélgetés során Markó azt állította, hogy a „hangyák nagyon izgalmas társadalmat alkotnak, és azt modellezik, hogy miként nézhet ki a Föld és az emberek a marslakók szemében. Többen vannak, mint az emberek, akár pártokat is lehetne belőlük szervezni, bár az csak közhiedelem, hogy szorgosak, hiszen a legnagyobb részük lent van a fészekben, a kolóniákban és semmit sem tesznek.” A kutató kitért arra, hogy ahhoz, hogy valaki rovarász legyen néhány dologra azért szükség van: sok szakkönyvre, legalább két év türelemre és egy jó binokulárisra, de bevallotta, hogy sokkal több izgalmas dolgot lehet látni, mint az emberek világában, és a hangyák viselkedésére olyan modelleket és algoritmusokat lehet felépíteni, amelyek az emberek mindennapjait is segíthetik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés