
Mutasd meg lakóhelyed értékeit a nagyvilágnak! – áll az Élő Erdély Egyesület által diákok számára kiírt honismereti pályázat felhívásában.
2014. május 29., 16:102014. május 29., 16:10
2014. május 29., 16:152014. május 29., 16:15
Az Erdély diákszemmel pályázat célja az erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása. A pályázat tárgya: bármely erdélyi település Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Krassó-Szörény, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes megyékből, melyhez a pályázó leginkább kötődik (a pályázó születési helye vagy lakóhelye).
Az 1-8. osztályos diákok rajzzal, a 9-12. osztályos diákok esszével, az egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök pedig tanulmánnyal pályázhatnak.
„Mutasd be azt az erdélyi települést, ahol születtél, vagy ahol élsz! Mutasd meg, amit te szeretsz benne, ami érdekes, egyedi, amire a település lakói büszkék, amiért jó ott élni! Igyekezz úgy bemutatni a településed, hogy másnak is kedve támadjon meglátogatni!” – biztatják a szervezők a pályázatra jelentkezőket. A részvétel ingyenes, csak saját munkával, és az életkornak megfelelő kategóriában lehet pályázni, minden jelentkező csak egy munkát nyújthat be. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges (online, levélben vagy telefonon). A jelentkezési határidő június 15, a beküldési határidő augusztus 31.
A pályázat részletes tájékoztatója itt található, illetve a 0740-633423 (0740-OFFICE) telefonszámon is igényelhető információ.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!