Ékszerem a boxerem

Az elsőt – próbaképpen – még 1999-ben szervezték, majd egy hosszú szünet után rendszeresítették. Az elmúlt hétvégén (július 16–18. között) Zeteváralján immár hatodik alkalommal rendezték meg a Bogártalálkozót.

Szász Csaba

2010. július 19., 16:312010. július 19., 16:31

2010. augusztus 05., 12:442010. augusztus 05., 12:44

Galéria

Nem bogarasok a „bogarasok”, legalábbis nem jobban, mint mások, legyenek akár más „kaszthoz” tartozó emberkék, mint amilyenek a motorosok vagy a trabantosok. Sőt, mintha a Volkswagen Bogár különböző típusait tulajdonukban tudók nagyobb hangsúlyt fektetnének a családra, a barátságra, a bensőséges hangulatra.

„Ez egy szolidabb, családiasabb találkozó, melyre elhozzák a gyerekeket is, szoros baráti kapcsolatok alakulnak ki, és összejárunk akkor is, amikor éppen nincs találkozó” – vallja Lőrinc László, a hétvégén Zeteváralján lebonyolított bogártalálkozót szervező udvarhelyi Volkswagen Boxer Club elnöke.
Idén 45 autó gyűlt össze a zeteváraljai kempingben. Legtöbben Magyarországról érkeztek, és az erdélyiek mellett voltak fővárosi, sőt tulceai és konstancai rendszámú autók is.

Galéria
Megtekintettük a találkozó két legrégebbi példányát is, egy 1959-es évjáratú bogarat és egy második világháborús (a \'40-es évek elején gyártott) Kübelt. Megtudtuk, hogy bár az utolsó Volkswagen Bogár 2003-ban Mexikóban gördült le a futószalagról (Európában 1978-ban fejeződött be a gyártása), az alkatrészbeszerzés még a legrégebbi típusok esetében sem ütközik komolyabb nehézségekbe. Jócskán akadnak utángyártott alkatrészek, és az árak sem csillagászatiak. Egy bogár fenntartásának költségei is nagyjából ott vannak, mintha újabb típusú autónkhoz kellene alkatrészeket beszereznünk.

Találkozókból is bőven lehet válogatni, csak az országban létezik több mint féltucatnyi, Udvarhely mellett Nagybányán, Bukarestben, Törcsváron (Brassó megye), Désen, a hét végén Vásárhelyen, rá egy hétre pedig Szebenben gyűlnek össze a közel 22 millió példányban gyártott népautó tulajdonosai.

Az idei zeteváraljai találkozó szerényebb körülmények között zajlott. „A válságra hivatkozva több szponzorunk is visszalépett, mi azonban mindenképpen szerettük volna ezt a hagyományt továbbvinni, és ez a jövőben sem változik, nem akarunk még egy szakadást” – mondja Lőrinc László, a Volkswagen Boxer Club elnöke, aki beszélgetésünk végén nevetve árulja el az udvarhelyi klub szlogenjét, mely tökéletesen fedi, mit éreznek járművük iránt a bogarasok: „Ékszerem a boxerem”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Váratlan helyzetek, 55 nap és 16 ezer kilométer – véget ért a mongóliai kaland

Ötvenöt nap, mintegy 16 ezer kilométer és számtalan élmény után ért haza Mihály Alpár és Bertici Attila Mongóliát célzó motoros expedíciójáról. A kalandokról Alpárt kérdeztük.

Váratlan helyzetek, 55 nap és 16 ezer kilométer – véget ért a mongóliai kaland
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
Hirdetés