
Egykor gyerekhangtól volt hangos Kirulyfürdő völgye, ahol diákok százai táboroztak nyaranként. A mostanra már kísértetiesnek nevezhető, elhagyatott romtáborban a helyiek szerint több éve, hogy senki nem szervez kirándulásokat, táborozást. Az elmúlt napokban azonban ismét életet leheltek a fiatalok a völgybe, hiszen a hétvégén zajlott az Udvarhelyi Fiatal Fórum Forrásvizeink című projektjenek első tábora, a mesés Kirulyfürdőn.
2010. június 29., 18:572010. június 29., 18:57
2010. július 06., 16:262010. július 06., 16:26
A népes csapat a több napos esős időjárás ellenére sem változtatott a tervezett programon, így a túrázástól a tábortüzes estig, az előadásokon át, a tábor a terv szerint zajlott. Kivéve a sátrazást, hiszen az esős, hűvös estéken a szoba melege vonzóbb volt a résztvevők számára. Habár indiántábor nevet viselte az esemény, a résztvevők mégsem kellett esőtáncot járjanak, hiszen jött az magától. Az indiánok üzenete mégis elgondolkodtatott mindenkit a kiszámíthatatlan időjárási változásokról, a globális felmelegedésről, a felesleges energiapazarlásról és sok minden másról, ami ebbe a pár napba belefért.
A Környezetvédelmi Alap támogatásával (Fondul pentru Mediu) megvalósuló környezetvédelmi tábor csütörtök reggel borús időjárással indult, mely a teljes hétvégére rányomta pecsétjét. Az első nap programja az ismerkedésről és a környék megismeréséről szólt. A kirulyfürdői elhagyatott diáktábor romos villáinak felfedezése érdekes és izgalmas programnak bizonyult az első napra, melyet esti tábortüzes, gitáros éneklés zárt. Másnap délelőtt az Agora munkacsoport oszlopos tagjai, Ambrus László és Tóth Attila látogattak el a táborba. Előadásuk témája a környezeti problémáink, a diákok az előadás ötleteket, tanácsokat kaptak arra, hogy mit is tehetnek ők a környezetünk védelméért.
A délután szintén meghívottak vezetésével zajlott, az Erdélyi Kárpát Egyesület udvarhelyi csapatának néhány tagja kíséretével egy tíz kilométeres túrára került sor. A színes esőkabátos és gumicsizmás csapat kitartóan, néhol esőben néhol meg az erdő védelme alatt sárban tapicskolva járták be a környéket a szálláshelytől a tanösvényen keresztül elérve a Festő borvíz forrásáig, ahol a fáradt kis túrázók csillapíthatták szomjukat. A szombati nap előadói egy más szemszögből megközelített környezetvédelmi nevelést mutattak be. A Vulticulus Földrajzi Társaság elnöke, Kilyén Barna a Környezettudatos nevelés a Gerilla marketing módszereivel című előadása jócskán beindította a diákok fantáziáját a különböző meghökkentő, nálunk még ritkaságnak számító gerilla marketing reklámfogások példáit látva. Ilyen módszer alkalmazásával született a társaság első próbálkozása a Street SHOK, melyet bizonyára már mindenki ismer a városközpont fáin csüngő porzsákokról.
A táborzárás vasárnap délután zajlott, csomagolás, pakolászás majd irány haza. A sors iróniája, hogy a buszban ülve az ablakokon át gyönyörű napsugarak sütöttek be és arra gondoltunk, hogy bárcsak most érkeznénk meg, ebben a kellemes esőmentes időben. A program részét képezi még egy információs kiadvány elkészítése Kirulyfürdőről, mely a szervezők reményei szerint másoknak is kedvet ad majd, hogy pár napot eltöltsenek ezen a vadregényes vidéken.
A kirulyfüdőihez hasonló táborozásra lesz még alkalom, hiszen a Forrásvizeink projekt szelterszfürdői kirándulással folytatódik, szeptember 1–5. között. A táborra az UFF irodájában lehet jelentkezni (Székelyudvarhely, Kossuth utca 20. szám), illetve információk ugyanott igényelhetők.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!