Cserkészek a 13. században

•  Fotó: Antal Orsolya

Fotó: Antal Orsolya

Szepes vára, Gyulafehérvár, Esztergom, Nándorfehérvár és Visegrád, Duna – IV. Béla korabeli Magyarország kis mására bukkanhatunk a Madaras pataka partján felállított cserkésztáborban. Fák, bokrok alatt több száz sátor húzódik, melyek lakói a tatárok pusztította ország újjáépítésén ügyködnek.

Antal Orsolya

2010. július 21., 12:282010. július 21., 12:28

2010. július 21., 12:402010. július 21., 12:40

•  Fotó: Antal Orsolya Galéria

Fotó: Antal Orsolya

Százéves az erdélyi magyar cserkészet és húszéves az újjászervezett romániai magyar cserkészet. A jubileumi év részeként zajlik július 14. és 23. között Csíkmadaras határában a MAJ’NEM – Madarasi Jubileumi Nemzetközi Emléktábor. Mintegy hatszázan gyűltek össze, ekkora cserkésztábort még nem szerveztek Erdélyben.

A sátrak között sáncok húzódnak a víz elvezetésére, hiszen az esőzések nem múltak el nyomtalanul, de a cserkészek jókedvűek, a hangulat töretlen. A kerettörténet ötlete, IV Béla udvara, onnan jött, hogy amikor hozzáláttak az emléktábor szervezéséhez, Csíkszeredában épp a Tatárjárás című kiállítás volt soron a Csíki Székely Múzeumban – avatnak be a vendéglátóink. Ottjártunkkor már készült a Maj’nem tábor újsága, egy a tábor területén álló, bérelt hétvégi házban válogatták a fotókat, írták a beszámolókat, utolsó nap már kézbe is vehetik a cserkészek.

Hat vár

Jelképezi az egykori Magyarországot. Esztergomban laknak a tábor irányítói, a tizenhat éven felüliek, Szepes várában a Maros és Kolozs megyeiek, Gyulafehérvár a felvidékiek, az észak-erdélyiek és a Nagyenyed vidékéről érkezettek tábora, Nándorfehérvár a Csíkból, Gyergyóból és Vajdaságból érkezetteké, Visegrádon laknak a háromszékiek, szilágyságiak és a magyarországiak.

Az Angyalvár a legkisebb, a hat és tizenegy év közötti kiscserkészek otthona volt, de ők vasárnap hazamentek – magyaráz a vaddisznóbőrre rajzolt „Nagy-Magyarország-térkép előtt” Molnár Szilárd táborvezető és Bálint Lóránt logisztikai vezető. Így már érthető, miért írja a Madaras pataka melletti táblán, hogy Duna, és miért mondják a kis deszka gyaloghídra, hogy Lánchíd.
Nem csak a várak neve, a cserkészek korhű viselete is a 13. századot idézi, a szervezők előzetesen értesítették a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal megfelelő alapanyagokat, melyekből elkészíthetik „jelmezeiket”.

Zöld pénztárca és fára vaskarika

Játszhatnak a Szerencse házában, a Vásártéren kézműves foglalkozásokat, nemezelés, gyöngyfűzést, fafaragást, kerámia- és bútorfestést tanulhatnak-gyakorolhatnak. A Kolostor előtt kövekből rakott oltár áll, mögötte az üvegfestők munkája, mint egy vitrail – itt az iniciáléfestést, papírmerítést, gyertyaöntést, pénzverést is gyakorolhatják.

A Várudvarban ügyességi játékok, mászófal, egyensúlyi játékok várják a cserkészeket, míg a Ménesben régi harcművészetek kedvelői baranta-bemutatót láthattak, íjászkodhatnak, gyakorolhatják a kopjadobást, és ott a Fára vaskarika, a méta és egyéb sportjátékok színhelye. IV. Béla udvartartása környezettudatos, a Rex Viridisben hulladék-újrahasznosítás folyik. A „zöld program” keretében PET-palackokból, tetra pakból készítenek írószertartót, pénztárcát, nyakláncot, poháralátétet.

Hétszáz látogató

Látogatói napot tartottak vasárnap, július 18-án, ekkor bárki ellátogathatott a Madaras-patak partjára, betekinthetett a cserkészek életébe. Meglepődtünk, milyen sokan érkeztek, számítottunk vagy kétszáz érdeklődőre, de sokkal többen érkeztek. Kétszáz darab látogatói karszalagot készíttettünk – itt minden táborlakónak van, azok színe alapján is meg tudjuk állapítani, ki melyik altáborhoz tartozik –, de pillanatok alatt elfogytak, aztán nyakbavalókat készítettünk, ötszáz darabot, és csak néhány darab maradt meg belőlük” – számolt be Bálint Lóránt.
Azok, akik nem kívántak főzni, a Fogadóban vásárolhattak ennivalót maguknak – tudjuk meg.

Cserkészeti emlékkiállítás

Az emlékév a 2010 áprilisi közgyűléstől a 2011 februári közgyűlésig tart, szintén ennek alkalmával, október 2. és november 2. között a Csíki Székely Múzeumban kiállítást szervez a Romániai Magyar Cserkészszövetség. A Magyar Cserkészszövetség Gödöllői Városi Múzeumban található gyűjteményéből, magángyűjteményekből, öreg cserkészek által őrzött ereklyékből válogatták a kiállítás anyagát.

Hogy mindez a lehető „legizgalmasabb” legyen, interaktív programokat is szerveznek, a látogatók onnan kezdődően, hogy belépnek a múzeum kapuján, maguk is cserkészekké válhatnak. Lesz táborépítés, kézműves foglalkozások. Ugyanakkor négy, cserkészeti tematikájú kötetet is bemutatnak – foglalja össze Kasza Tamás, a RMCSSZ ügyvezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés