Álom, álom, édes álom...

– Az embereket nagyon régóta foglalkoztatják az álmok. Egész szokás- és hiedelemrendszerek épültek köréjük. Egyáltalán mik az álmok?

– Az álmokat sokat vizsgáljuk, és még mindig nagyon homályos az, amit tudunk róla. Az orvostudomány Freud kapcsán került az álmokkal kapcsolatba, miután Freud azt mondta, hogy az álmok árulkodnak a személyiségünkről, és olyan oldalunkról mutatnak be minket, amit mi nem is ismerünk, nem is tudunk saját magunkról. Freud valójában csak összefoglalta azt, amit az európai kultúra az álmokról gondolt, például: álmunkban úgy nyilvánulunk meg, hogy az árulkodik az énünk árnyoldaláról stb. A valóság viszont eléggé más – részben prózai, részben pedig nem. Az álom az ember harmadik tudatállapota: van ébrenlét, alvás és álomlátó alvás. Ez utóbbi lényegében alvás, de nagyon különbözik az alvás többi részétől, műszeresen vizsgálva egész más képet látunk róla. Ez az úgynevezett REM alvás, az éjszaka bizonyos szakaszaiban, mintegy másfél órás időközönként jelentkezik, és akkor emlékszünk az álmainkra, ha ebből az alvásból ébresztenek minket föl. Az álmokkal kapcsolatban megdőlnek azok az elméletek, hogy ezek a személyiségünk titkait árulják el, mert valójában nem erről szólnak, hanem azt jelezhetik, hogy mi foglalkoztat minket nagyon. Éspedig amiatt, mert az álom funkciója – jelenlegi tudásunk szerint – nagyon leegyszerűsítve, hasonló a számítógép rendszerkarbantartó programjához. Az emberi agyat úgy kell elképzelni, mint egy végtelen memóriakapacitású számítógépet, amelyben hét különböző winchester van, tehát hét különböző és egymástól függetlenül működő információtároló egység, egyenként végtelen kapacitással, csakhogy ehhez a számítógéphez egy nagyon gyenge processzor tartozik. A REM alvás alatt az előző nap minket ért ingereket, információkat, érzelmeket az agyunk „pakolássza” egyik fiókból a másikba: ami nem fontos információ, azt kidobja, ami fontos, azt berakja a megfelelő helyre. Van egy fiók az érzelmileg fontos eseményeknek, amelyek nagyon megérintenek, akár pozitívan akár negatívan. Van egy fiók azon információknak, amiket logikusan meg kell jegyeznem, be kell magolnom, mint egy iskolai feladatot. Egy harmadik fiók van annak megjegyzésére, hogy mikor és hol történt velem valami. A negyedik fiók az, hogy konkrétan mi is történt, mi volt a tartalma mondjuk egy beszélgetésnek, ami ekkor és ekkor történt – ezek mind külön memóriába kerülnek. Ezt a „fiókba pakolást” végzi az álom alatt az agy, és az álmaink tulajdonképpen a melléktermékei ennek a folyamatnak. Nyilván, amivel nagyon sokat foglalkozunk napközben – mert van például egy probléma, amin el vagyunk akadva, vagy mondjuk gyászolunk valakit, ami nem fog egyik napról a másikra megoldódni, vagy van egy konfliktus, amit meg kell az életünkben oldanunk –, arról gyakrabban álmodhatunk. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az álom tartalma szólhat arról, ami foglalkoztat minket, de nem feltétlenül arról szól.

– Ha azt álmodom például, hogy fönt vagyok egy magas szikla tetején, és zuhanok le, akkor arra mi a magyarázat, hisz ez nem történt meg velem valójában...

– Ezek nagyon gyakori álmok, majdnem mindenki álmodik ilyet, akár többször is életében. Ilyen gyakori álom az is, hogy el akarok szaladni, de nem mozog a lábam, vagy hirtelen meztelenül találom magam egy tömegben és megszégyenülök. Ezek nem igazi történések emlékei, hisz ilyenek nem történnek velünk általában, hanem a stressz kivetítései. Ezek az álmok a stresszről és a feszültségről szólnak, azt vetítik ki, hogy feszült vagyok: a szorongás, mint érzelem vetül ki ezekben a képekben és jelenetekben, a tartalmat pedig az agy „találja ki”, hogy megjelenítse az adott érzelmet. Tehát az álomban átélt érzelem a fontos. Ha sok szorongós történetet álmodunk, akkor az feltehetően azért van, mert napközben sokat stresszeljük magunkat, például a munkánk miatt.

– Álmoskönyvek léteznek álmaink értelmezésére. Hogyan viszonyulnak ezek a mai orvosi ismeretekhez, hogyan tekintsünk rájuk?

– Ezek nagyon érdekes néprajzi kincsek, de óva intenék attól mindenkit, hogy az életét annak függvényében tervezze, hogy mit fejt meg az álmoskönyv szerint az álmaiból. Valami biztos van benne, de nagyrészt nem szabad hinnünk ezeknek a dolgoknak. Már csak azért sem, mert sok esetben taníthatjuk magunkat arra, hogy mit álmodjunk. Rémálomzavarban szenvedő betegeknél – ez az alvászavaroknak egy formája – végzünk olyan tréninget, hogy megfelelő módon, relaxációval egybekötve minden este elképzeltetjük a beteggel, hogy miről szeretne ő álmodni aznap éjjel, és egy idő után azt látjuk, hogy az általa tervezett álmok át fogják venni a rémálmok helyét. Tehát igazából mi teremtjük az álmainkat, és nem az álmaink határozzák meg a mi sorsunkat. Vannak híres történetek, például a hadvezérek megálmodták előre a csata kimenetelét, de hát miről szóltak ezek valójában? Egy hadvezér nem úgy megy el csatázni, hogy egyszer csak lesz egy csata, hanem valószínűleg hónapok óta csak az járt a fejében, tervezett, hadsereget gyűjtött elindult, és hát persze, hogy gyakran erről álmodott, hisz ez volt az, ami leginkább foglalkoztatta. Aztán véletlenül álmodhatott arról is, ami később bejött, de ez feltehetően csak véletlen.

A teljes interjút a Csíki Hírlap január 7–9-ei számában, az Egészségünkre rovatban olvashatják.