Ahol a legnagyobb fizetség a taps

Új műsorszámokkal, újdonságokkal és nagy lelkesedéssel érkezett Csíkszeredába a Safari Cirkusz. Akárcsak a tavaly, idén is felvonultatja az egzotikus állatok széles skáláját a porondon, oroszlánt, tigrist, kígyót, szürkemarhát, tevét, krokodilt, vízilovat, struccot és még számos állatott lehet látni az előadásokon, illetve szünetben a cirkusz állatkertjében.

Péter Beáta

2010. szeptember 30., 18:142010. szeptember 30., 18:14

2010. szeptember 30., 18:172010. szeptember 30., 18:17

Galéria

A Safari Cirkusz a tizenegy hónapos Kamu nevű zsiráfot hirdeti az idei idény nagy szenzációjának. „Olaszországból jött hozzánk, nagyon félt az emberektől, most már hála Istennek le van higgadva, emberbarát, lehet simogatni, meg van szelídülve. Ő most három méter hatvan centi körüli, felnőtt korára elérheti a négy és fél métert. Nincs saját száma egyelőre, még túl korai lenne, de azért remélhetőleg meg tudjuk mutatni a porondon.” – meséli Tomy bohóc, ahogy végigvezet az állatketrecek között.

A Safari Cirkusz idén már a negyedik szezonját töltötte Romániában, az új műsorral március ötödikén indultak turnéra. A cirkusz Magyarországról származik, Tomy bohóc nagyapja, id. Németh József alapította 1968-ban, az ott dolgozók között található román, olasz, görög és szerb artista is. A Németh család a legismertebb magyar cirkuszos családok közé tartozik, akárcsak a Krai család, amelynek tagjai szintén megtalálhatóak a Safari Cirkuszban. „A Német családból tízen lépünk fel jelenleg a Safari Cirkusz előadásain.” - teszi hozzá a családtörténethez a bohóc, akinél tovább faggatóztunk a rögtönzött állatkertben tett séta során:

Hogyan lesz valakiből artista? Hogyan lettél itt te a bohóc?

– Anno 1974-ben a szüleim épp Dombovár környékén utaztak a cirkusszal, amikor én kipottyantam. Én az ötödik generáció vagyok a családomban, 250 éve csináljuk ezt a szakmát. (Az unokahúgom már a hatodik...)

Talán keresztbe-kasul jobban ismerem Romániát, mint egy itteni átlagember, bejártam az összes megyét. De voltam már Thaiföldön, Amerikában, Kanadában, Németországban, Hollandiában, eddig 47 országot láttam a munkám által.

Általában a fény, a taps, ez a vándorélet kicsit vonzza az embereket. Magyarországon például létezik az Artista Akadémia, itt Romániában is, értesüléseim szerint, van egy artista iskola Bukarestben, az egyetlen az országban. Meg tudja tanulni ezt saját magától is az ember, de ha szakképesítést szeretne és működési engedélyt, amivel a mi cirkuszunk artistái is rendelkeznek, ahhoz viszont vizsgázni kell. Van akinek ez jól áll, van, akinek nem, ezt meg kell tanulni, meg kell nézni, hogy mit tud, miben tehetséges. Például az mellett, hogy én vagyok a cirkusz hivatásos bohóca már harmadik éve, az nem azt jelenti, hogy én csak bohóckodni tudok, nagyon sok mást is tudok. Nekem ez a szerep áll jól, én ezt a szerepet nagyon szeretem, imádom csinálni, szeretem szórakoztatni a gyerekeket, a felnőtteket, az öregeket.

Hány személy dolgozik a Safari Cirkusznál?

– Harmincketten vagyunk artistákkal, gyerekekkel, személyzettel együtt. Az előadásokon is bent van a személyzet, mert a rekvizitumokat nekik kell kipakolni-bepakolni. Ha úgy vesszük, már onnantól elkezdődik az előadás, ahogy bejön a néző a cirkusz területére. Már a két portárs is része a programnak, mert ők indítják el a programot azzal, hogy elveszik a jegyet, tehát üdvözlik a közönséget.

Milyen újdonságot hoztatok a csíki közönségnek?

– Idén hoztunk struccokat, zsiráfot, tigriseket, oroszlánokat, ezek tavaly nem voltak. Majdnem minden állatunk szerepel, a struccokat és a zsiráfot kivéve. Az idei év meglepetése: eddig csak a cirkusz állatkertjében találkozhatott a kedves közönség Linával, a Safari Cirkusz vízilovával, idén a porondon is láthatják.

Újítottunk az előadáson, a kalóz show-ban újítottunk, akrobataszámunk van, levegőszámunk van, a bohóc is újított, mármint én jómagam, újítottunk az egészen, van énekesünk is, összefoglalva: egy nagyon kellemes revüshow-t fog látni a közönség.

A cirkuszokbeli állattartási körülmények és az idomítási folyamatok bizonyos vélemények szerint állatkínzásnak minősülnek...

– Ami nagyon fontos a mi cirkuszunkban, hogy nálunk nem ütik-verik az állatokat. Nem is lehet, mert ugye mi az állatokból „élünk”, azokat tisztelni, szeretni, gondozni kell. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszer megpucolják őket, reggel-este kitakarítják a helyüket a gondozók, naponta háromszor kapnak enni- és innivalót, ráadásnak pedig zöldséget, gyümölcsöt, vagy éppen darát kapnak desszertként. Mi odafigyelünk az esztétikától kezdve a tisztaságig, hogy az állat ne a kiálló bordáival, hanem húsosan , jóllakottan menjen be a porondra. És nem veréssel kell egy állatot idomítani, hanem cukorkával, szeretettel és próbálkozni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer. Amelyik cirkuszos türelmetlen, az ne tartson állatot!

Az előadások kezdési időpontja: október 1-én, pénteken 18 órától, október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap 15 és 18 órától, október 4-én, hétfőn 18 órától.

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
2025. december 17., szerda

Túlzott sebesség okozhatta a balesetet Csíkszentimrén, többen is megsérültek

Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.

Túlzott sebesség okozhatta a balesetet Csíkszentimrén, többen is megsérültek
2025. december 16., kedd

Kifizetik az utolsó számlát, célegyenesben az új buszmenetrend bevezetése Csíkszeredában

Készülnek a városi tömegközlekedés új menetrend szerinti elindítására Csíkszeredában, ennek érdekében hivatalosan is átvette a gázüzemű buszok garázsát és töltőállomását az önkormányzat. Az utolsó számla kifizetésére 1,25 millió lejt hagytak jóvá.

Kifizetik az utolsó számlát, célegyenesben az új buszmenetrend bevezetése Csíkszeredában
Hirdetés