
A zöldiskolások márciusban is dicséretesen teljesítették feladataikat. A márciusi összesítőből kiderült, hogy több mint 15 tonna hulladékot gyűjtöttek szelektíven. Így három hónap után 40 tonna hulladék került újrahasznosításra.
2010. április 19., 14:252010. április 19., 14:25
2010. április 19., 14:262010. április 19., 14:26
A gyerekek megállapították, hogy nagy felelőtlenség lengyel mentát, orosz barackkompótot, magyarországi áfonyadzsemet, kínai fürdősót, vagy török almát, cseh joghurtot, svéd karácsonyfát utaztatni a Székelyföldig, amikor itt minden megtalálható: „Ha hazai árut vásárolunk, hozzájárulunk ahhoz, hogy az embereknek munkájuk legyen” – mondják a gyerekek.
A feladatok teljesítése után megállapították, hogy a munkahelyeken 80 százalékban nem gyűjtik külön a hulladékot. Kivételt képeznek a gyógyszertárak, orvosi rendelők és persze az iskolák: „most szokják az emberek a rendet, az iskolák azok a munkahelyek, ahol erre figyelnek”. Ezt írják a gyerekek: „vannak olyan munkahelyek, ahol még szeméttároló sincs”, minden csoportnak egy elhanyagolt forrást kellett kitakarítania, de sokan kettőt, hármat, sőt négyet is rendbetettek.
Az dédszüleink emlékére több kutat is kitisztítottak a gyerekek, és táblát is állítottak előttük.
A gyerekek szerint a helyes szemlélet kialakításában nagy szerepe van a médiának. Az volt a gyerekek feladata, hogy figyeljék meg és osztályozzák a napilapokat. Szerintük sok zöld hírt közölnek, de mindent összeadva a hazai magyar lapok 7,14-es osztályzatot kaptak a nevelés szempontjából.
A TRE-F Egyesület Zöldiskola néven 2009 decemberében indította útjára környezetvédelmi és tudatos hulladékkezelésre nevelő programját. A programban 54 iskola vesz részt Hargita és Kovászna megyéből. Mottója: „Te is felelős vagy a jövőért!”. Tudatosítani kívánják a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítás fontosságát, minden ember egyéni felelősségét. A beszámolókat és az eredményeket a www.tref.ro honlapon olvashatják az érdeklődők.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.