
Fotó: Kónya Ádám Művelődési Ház
Szeptember 20-a és 27-e között negyedik alkalommal rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az Eva FilmMakers Fesztivált. A program idén is romániai és magyarországi rendezőnők filmalkotásait, valamint színházi előadásokat, Drive-In mozit és közönségtalálkozókat tartalmaz.
2024. szeptember 19., 13:532024. szeptember 19., 13:53
A kizárólag a nők által rendezett filmeknek szentelt, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Művész Mozi és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház partnerségében megvalósuló fesztivál továbbra is referenciapontként szolgál a sokszínűség és a női tehetségek népszerűsítésére a filmművészetben.
A fesztivál rangját többet között Vincze Teréz filmrendező, filmkritikus és esztéta jelenléte emeli, aki
Ugyanakkor mesterkurzust is tart a filmrajongóknak, amely izgalmas betekintést ígér a női filmrendezés kulisszatitkaiba.
A nézőknek ezért azt tanácsolják a szervezők, hogy előzetesen nézzék meg a filmeket, így érdemben vehetnek részt a tartalmas vitában.
Az idei fesztivál programjában a Kaptár Fesztiválon részt vevő női filmesek dokumentumfilmjei is szerepelnek.
A filmvetítések mellett az Eva FilmMakers Fest 2024 egyéb kiemelkedő kulturális eseményeknek is otthont ad, többek között színházi előadásoknak, mint például az Andrei Mureșanu Színház Peter Pan és Egy öngyilkosság anatómiája című, már meg is filmesített produkcióinak. Az IdentitAR Feminin című augmented multimédiás kiállítás hét román drámaszöveg és három besszarábiai nő által írt szöveg alapján készült, és szintén képes emlékezetes, magával ragadó élményt nyújtani a közönségnek.
A programban szereplő események többségére a belépés ingyenes, az előadásokra, kiállításokra és koncertekre a 0725-112 225-ös telefonszámon lehet helyet foglalni.
A fesztivál nyolc napja alatt az Eva FilmMakers Fest kínálatából válogatott filmeket a megye más városaiban – Kézdivásárhelyen, Bodzafordulón, Sziatbodzán és Kovásznán – is bemutatnak. További részletek a rendezvény Facebook-oldalán.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!