
Fotó: Tamás Attila
Margaret Atwood neve már egyre kevesebbek számára lehet teljesen ismeretlen. Korunk egyik legnagyobb írója már egyszer megbotránkoztatta a világot azzal, hogy egy sötét disztópiáról írt, most pedig ennek a folytatását is kiadta a kezei közül. Az újabb regényt olvasva a rengeteg szörnyülködés mellett örülhetünk annak, hogy a világ még nem egy reménytelen hely, ahol a nők egy részét szülőgépeknek tekintik. Testamentumok kritika.
2019. december 09., 18:082019. december 09., 18:08
2019. december 09., 20:062019. december 09., 20:06
2019 túlzás nélkül Margaret Atwood éve. Az általa írt Szolgálólány meséjének köszönhetően világszerte ismerik a kanadai írónő nevét, a regénye alapján készült sorozat pedig már három éve ott van a köztudatban, mint az elrettentő, a nők totális kizsákmányolásán alapuló, sötét disztópia iskolapéldája. Atwood idén tette fel a pontot az i-re azzal, hogy 34 év után megjelent a kultikus regényének folytatása, ami rögtön megkapta a Booker-díjat (ezt minden évben a legjobb olyan angol nyelvű regény kapja, amelynek írója Nagy-Britannia, Írország vagy a Nemzetközösség állampolgára, ezt a díjat pedig a kanadai írónő regénye másodszorra kapta meg). Emellett az írónőt a brit becsületrend tagjává választották, és maga az angol királynő tüntette ki őt ezzel az elismeréssel.
Margaret Atwood új könyvét érthető módon hatalmas várakozás előzte meg, hiszen a 2017-ben az ikonikus regénye alapján készült tévésorozat olyanokkal is megismertette a Szolgálólány meséjét, akik addig nem is hallottak róla, emellett már volt a korábbi regénynek egy rajongóbázisa (akik 34 évet kellett várjanak a folytatásra), de most itt van, és magyarul is a kezünkben tarthatjuk Atwood újabb, Gileádról szóló elbeszélésgyűjteményét.

Letaglóz, elborzaszt és nem ereszt, mégis kíváncsian várjuk, hogy mi fog történni. Nyilván nem ez a legjobb ajánló egy tévésorozathoz, azonban ahogy a filmek között is vannak megrázó történetek, úgy a tévésorozatok világában is van, amit nem könnyed kikapcsolódási szándékkal nézünk meg.
A Testamentumokban három elbeszélő szemszögéből tekinthetünk bele ismét a gileádi és a kanadai mindennapokba. A mesélők kilétét kár lenne felfedni a leendő olvasó számára, hiszen ezzel a felfedezés örömét vennénk el és a katarzis érzésétől fosztanánk meg azt, aki ezek után tervezi elolvasni a könyvet. Legyen elég, hogy
A Néni, mint a hatalom gyakorlója jelenik meg a történetben, az egyik lány pedig az autokrata, elnyomó rendszerben érik nővé, a másik pedig a határ túloldalán, Kanadában él, így rajta keresztül a Gileád-vonatkozású nemzetközi viszonyokba is betekintést kap az olvasó.
Fotó: Tamás Attila
A korábbi regényhez képest újdonság, hogy a történet folytatásában a központi figura már nem egy Szolgálólány, sőt,

Modernkori szenvedéstörténet, öncélú borzongatás, vagy eltúlzott világkép? A Szolgálólány meséjének második évadára mindegyik jelzőt rá lehet aggatni, azonban kár lenne ennyivel leírni napjaink egyik legnagyszerűbb tévésorozatát. Kritika.
A Szolgálólány-szál azonban így is az egyik legszomorúbb történése a cselekménynek, emellett
Mint tudjuk, Gileád rendszerét a különböző, úgynevezett kasztokban élők tartják fenn és működtetik: a férfiak a hatalom teljes birtokosai, a nők elnyomói, a rezsim tejhatalmú uralkodói. A Nénik azok, akik segítenek nekik éltetni a rendszert: egyfajta apácarendnek is tekinthetők, akik az „engedetlen” nőket „megnevelik”, elintézik, hogy megfelelő Szolgálólányok kerüljenek a háztartásokba, ők a vérvonalak tudói, így nem történhet meg, hogy egy kényszerházasság esetében vérfertőzés merüljön fel. Emellett ők tanítják a lányokat, és „engedelmes feleségeket” nevelnek belőlük, ugyanakkor minden olyannal foglalkoznak, ami a férfiaknak ebben a társadalmi berendezkedésben túlságosan alantas lenne. Mindezért cserébe a férfiak nem léphetnek be az ő felségterületeikre, védelmet élveznek, és a legjobb belátásuk szerint cselekedhetnek. A Nénik mellett ott vannak még a Márták, akik az uralkodókat szolgálják és a házimunkát végzik, a Gazdák és a Gazdasszonyok, akik megtermelik a napi betevőt, valamint a fent említett Szolgálólányok.
Nekik egyfajta hittérítői szerepük van, akik védelmet élveznek, és akik a szomszédos Kanadába átjárva próbálják Gileádba csábítani az ottani elesetteket és kiszolgáltatottakat. Főként a hajléktalanok körében térítenek, egyik legfőbb érvük pedig, hogy Gileádban nincs hajléktalanság, mivel ott mindenkinek megvan a helye a társadalomban. A Gyöngyleányok tulajdonképpen noviciátusi rangban levő leendő Nénik, akik az eredményes és kitartó szolgálatukért cserébe nyerhetik el a végső titulusukat.
Fotó: Tamás Attila
Bár tizenöt év telt el a Szolgálólány története óta, az Amerikai Egyesült Államok egyes államainak romjain létesült totalitárius rendszerben nem sok minden változott, viszont
Ettől is olyan szörnyű a Testamentumok, hiszen láthatjuk, hogy a fiatal lányok miként élnek a miénkhez képest eltorzult világképpel, holott ez számukra a teljesen természetes. Az emberi természet azonban olyan, hogy tudja, ha valami nincs teljesen rendben, a felnövés és az ezzel járó lázadás pedig rengeteg dolgot megkérdőjelez a rendszerrel és az életvitellel kapcsolatosan ezekben a lányokban. A másik oldalon pedig a Kanadában felnőtt szereplő már szörnyűnek és helyenként nevetségesnek tartja azt, ami Gileádban folyik, és teljes lényével elutasítja mindazt, amit a szomszédos elnyomó diktatúra képvisel.

Idén sem maradtunk sötét, diktatórikus jövőkép nélkül, Margaret Atwood Gileádjában pedig még talán sosem volt ennyire kilátástalan a létezés. A Szolgálólány meséjének harmadik évada újabb mélységeket tár fel a kitalált elnyomó diktatúrából.
Hogy ezzel ér-e véget a Testamentumok vagy sem, szintén az olvasó kitartására bízzuk. És, hogy mennyire befolyásolja az új könyv a sorozat további alakulását? Mondhatni, hogy szinte semennyire, hiszen ettől függetlenül lehet folytatni a sorozatot, hisz sok mindennek kell még történnie ahhoz, hogy a Testamentumokban felvázolt állapotokig eljusson a történet. A könyv megjelenésével kapcsolatosan ugyanakkor azt is meglebegtették a sajtóban, hogy a Testamentumokat is feldolgoznák folytatásos történetként, erről egyelőre azonban még semmilyen konkrétumot nem lehet tudni, mindenesetre
Margaret Atwood azt nyilatkozta, hogy azért döntött a regény folytatása mellett, mert bár az utóbbi évtizedekben elég távol került a világ a Szolgálólány meséjének történetétől, az utóbbi években úgy érezte, hogy
(Azt is fontos tudni, hogy még a sorozat előtt elkezdte írni a folytatást, de a rajongók folyamatos noszogatása is szerepet játszott abban, hogy fellebbentse a fátylat az általa kitalált világ további sorsáról).
Képkocka a Szolgálólány meséje sorozatból. A tervek szerint a Testamentumokat külön sorozatban dolgozzák fel
Fotó: Hulu
A Testamentumokkal csak egy baj van: hihetetlenül rövid idő alatt el lehet olvasni a nagyon könnyű nyelvezet és az izgalmas történetvezetésnek köszönhetően. És bár rengeteg szörnyűséget felvázol a szerző, valahogy mégis nehéz elengedni ezt a világot, ami helyenként a kommunista rezsimmel is kísérteties hasonlóságot mutat, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az újabb regény egy nagyon jól elképzelt és kidolgozott esettanulmány.
De addig kell örülnünk, amíg mindaz, amit Margaret Atwood kitalált, csak a képzelet szintjén létezik.
Testamentumok - A Szolgálólány meséje 2.
Jelenkor Kiadó, 2019
Keménytábla, védőborító, 613 oldal
Fordította: Csonka Ágnes
Lehetnék művelt,
s nyithatnék műhelyt,
hol tökélyre csiszolt
versek születnek...
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
szóljon hozzá!