Oroszhegyiek, ha összefognak...

Olyan világot élünk, hogy ha valaki netalán felajánlja segítségét, gyanakvóan méregetjük az illetőt, milyen hátsó szándéka lehet. Nem vagyunk hozzászokva, vagy inkább elszoktunk attól, hogy bárki is mindenféle ellenszolgáltatás nélkül önzetlen segítségét felajánlja nekünk.

Nem úgy Oroszhegyen. Az emberek készségesen beszélnek arról, ki mivel, hogyan segített, de hallani sem akarnak arról, hogy bárkit is megnevezzenek, kiemeljenek a többi közül. A név itt most nem számít. Ez lenne az a fajta névtelenségbe burkolózás, amely kalapemelést érdemel.

Vezényszó nélkül

Nem kellett vezényszó, nem kellett senkit sem hívni, jöttek maguktól. Egyszerű falusi emberek, fiatalok, idősebbek, építkezéssel, fafeldolgozással foglalkozó szakemberek, ácsok, bádogosok, mesteremberek, vállalkozók, de bejelentkeztek a közbirtokosságok, egyesületek is. Aki élt és mozgott a faluban, jött, hogy felajánlja segítségét. És nemcsak az anyaközségből, hanem a hozzá tartozó falvakból is, Ülkéből, Fancsalból, Szentkirályból, Szenttamásról.

Két nap alatt eltakarították a romokat, múlt hétfőn a tetőzet újjáépítéséhez szükséges faanyag már ott volt a pékség udvarán. Volt, aki lisztet küldött. Egy udvarhelyi vállalkozó lemondott a nyereségről, és gyári áron adta a cserepet. Ottjártunkkor, pénteken épp ezek kerültek helyükre, közel két tucatnyi ember mozgolódott a tetőn. Alattuk, a pékségben azonban már jó pár napja ment a munka. Három nappal a tűzeset után, bár a tetőzeten még dolgoztak, alul már volt villany, víz, gáz és fűtés, kedden újra is indult a munka.

Oroszhegyinek lenni

„Rengeteg liszt odaveszett, csak az elégett csomagolópapírból származó károm 10 000 lej. Az irodában is minden elpusztult, 10 éves tevékenységünk papírjai, minden engedélyem. Összesen kétszázezer lej a kár. Csak néztem, és tudtam, hogy saját erőből ezt nincs hogy kiheverjem. És akkor kezdtek jönni az emberek. Volt, aki pénzzel, volt, aki faanyaggal, volt, aki pusztán két kezével jött, hogy segítsen. Napi 20–30 ember fordult itt meg, összesen vagy ötszázan, mesteremberekből is a legjobbak érkeztek. Ez adott nekem némi életerőt, ekkor már kezdtem gondolkozni, hogy jó lenne minél hamarabb beindítani a munkát, ne kelljen elküldenem az alkalmazottakat. Szerencsére az épület 20 centis, erős mennyezetének köszönhetően alul a gépeknek nem esett bajuk, és a gyors segítségnek köszönhetően már három nappal a katasztrófa után újraindulhatott a munka. Nem hittem volna, hogy így és ennyien mellém állnak. Szavakkal nehéz kifejezni a hálát, amit érzek és amit nem tudom, hogy köszönjek meg. Ilyenkor, a nagy bajban érzi igazán az ember, mit is jelent oroszhegyinek lenni” – mondja Nagy Ágoston, a pékség tulajdonosa.