Nyárádremetére vonultak a tűzoltók

A hétvégén második alkalommal rendezték meg az önkéntes tűzoltók napját Nyárádremetén: ezúttal hét csapat „lánglovagjai” jelentek meg ismerkedni és vetélkedni.

Gligor Róbert László

2012. szeptember 13., 12:542012. szeptember 13., 12:54

2012. szeptember 13., 13:332012. szeptember 13., 13:33

A feldíszített tűzoltóautókkal (vagy éppen anélkül is!) érkező csapatok a faluközpontban találkoztak, majd szirénák kíséretében vonultak végig Nyárádremetén és Nyárádköszvényesen: ez utóbbi központjában a székelyvajai fúvószenekar és a kíváncsi helyiek várták őket. A díszszemle és közös fotó után a nyárádremetei sportpályára vonultak mindannyian, ahol a szervezők „tüzelővel” várták a tűzoltókat. A beszélgetés, ismerkedés után délben elkezdődött a verseny is.

Nemes feladat és szolidaritás

A megjelenteket Magyari Péter polgármester üdvözölte, majd Borbély László parlamenti képviselő is, aki elmondta: büszke minden Maros megyei tűzoltóra, akik szerinte az ország legjobbjai. Ünnepi beszédében kifejtette: a tűzoltás az egyik legfontosabb és legnemesebb tevékenység – segíteni a bajba jutottakon. Ugyanakkor ez egy közösségi összefogás is, amely nemcsak szolidaritás-, hanem egy bizonyos biztonságérzetet is ad egy falu lakóinak.

A megyei tűzoltóság nevében Ioan-Călin Handrea parancsnokhelyettes örömét fejezte ki a résztvevő csapatok száma miatt, elismerve, hogy ennyi önkéntes léte biztonság- és egyensúlyérzetet ad, hiszen a helyi önkéntes csapatok cselekednek mindig a leggyorsabban, míg a megyei egységek segítséget nyújtanak nekik. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy közös munkával ugyanolyan magasan fog maradni a megyei tűzoltósági intézményrendszer, ahová az évek során az emberek segítségével eljutott. Az ünnepségen felszólalt az ausztriai Gersten tűzoltó küldöttsége nevében Farenberger Rudolf is.


Hibás volt a tömlő, de hiába jelentették

A csapatoknak két versenyszámban kellett összemérniük képességeiket: az egyikben különböző akadályokon (palánk, alagút, gödör) átjutva kellett stafétaváltásban egy tűzcsapot és egy habpalackot minél gyorsabban eljuttatni a célba, míg a másikban a tömlök kigurításában és összecsatolásában kellett ügyeskedniük. Ám a meglepetések itt sem maradtak el. Az első versenyszámban kimagaslóan szereplő újonc csíkfalvi csapat a második számban megtorpant, ugyanis nem sikerült két tömlőt semmiképpen összecsatolnia, de ugyanúgy jártak az erdőszentgyörgyiek is. Mint utólag kiderült, egy eltörött fémgyűrű okozta a hibát. A versenyzők hiába jelentették az esetet a bíráknak, azok kimondták az ítéletet: minden csapatnak volt idő adva verseny előtt, hogy megvizsgálja az eszközöket és hiba esetén saját eszközeivel versenyezzen. Ugyanis a szervezők úgy döntöttek, hogy csak egyetlen felszereléssel, a házigazdákéval fog versenyezni minden csapat. Így a fellebbezéseket nem fogadták el, maradtak a mért időeredmények.
Eszerint a  házigazdák nyerték az idei versenyt, őket követték az ákosfalvi, mikházi, csíkfalvi, nyárádköszvényesi, szovátai és erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók.

Vasárnap folytatódott

Vasárnap az ünnepi szentmise keretében az osztrák Gersten küldöttsége Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje faragott faszobrát adta át a remetei elöljáróknak, majd a sportpályára vonultak, ahol átadták a nemrég befejezett épületegyüttest. Köllő Gábor plébános Isten áldást kérte a sportlétesítményre és a fiatalok munkájára, valamint az újonnan kapott tűzoltóautóra, és az önkéntesek segítségéért könyörgött a különösen nehéz életmentő helyzetekben.
A nap sporteseményekkel (labdarúgás, taekwondobemutató) folytatódott, délután pedig a gyerekek számára tartottak tűzoltó versenyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei