Hétszázharminc négyzetméter alapterületű napközit és elemi iskolát építenek Csíkmindszenten. Most öntik az épület alapját, a szalagvágás leghamarabb 2013 őszén esedékes. A munkálatokra egyelőre a teljes összeg tíz százaléka áll rendelkezésre.
2011. november 18., 14:132011. november 18., 14:13
2011. november 20., 14:082011. november 20., 14:08
Idén az épület alapját öntik meg. Közben keresik a pénzforrásokat
„Az idei népszámlálás adatai azt mutatják, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt a község három falujában összesen 172 családi ház épült: nyolcvan Csíkszentléleken, 56 Mindszenten, 36 pedig Fitódon. 280 személlyel növekedett a község lélekszáma, épp ezért a fiatal, többgyermekes családok gyerekeinek olyan feltételeket szeretnénk biztosítani, mint amilyenek a csíkszeredai iskolákban, illetve napközikben vannak. Szerencsénkre a napköziépítési tervünket Korodi Attila parlamenti képviselő felkarolta” – nyilatkozta Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere.
Százezer lej, elsőre
„Alcsíkon három napközi építésének tervét követtem figyelemmel. Ebből a csíkmenasági megépítése bizonyult a legkönnyebb feladatnak, ott működött ugyan napközi, ám az ingatlan nagyon leromlott állapotban volt, ezért lépni kellett. Csíkszentimrén a napközi épületét a tulajdonosok visszaigényelték, ezért helyette újat kellett építeni. Mindszenten az elmúlt évek alatt kiderült, csak abban az esetben lehet idecsalogatni a településre kiköltözött egykori városlakók gyerekeit, ha megfelelő körülményeket biztosítunk, ellenkező esetben továbbra is a városi napközikbe járatják a gyereküket” – ezt már Korodi Attila parlamenti képviselő mondta, aki a központi költségvetésből százezer lej lehívásában segített, amit a mindszenti napközi és elemi iskola építésére fordítottak.
Elhúzódhat a munkálat
Korodi szerint, mivel Csíkszentlélek a térség egyik legkisebb költségvetésű önkormányzata (az idei népszámlálás adatai szerint 1999 lakója van a községnek), ezért önerőből nehéz lenne 950 ezer lejt előteremteni az oktatási intézmény építésére. „Be kell látnunk, hogy manapság már nem áll rendelkezésre annyi lehetőség, mint mondjuk 2008-ban, ezért most azt kell mondanom, minden erőnkkel segítjük a mindszentieket, de a munkálatok még így is akár négy évig elhúzódhatnak” – vélekedett a parlamenti képviselő.
Iskolaigazgató, képviselő, polgármester. Oktatási intézményt a faluba
„Az elhúzódó építkezésekhez hozzá vagyunk szokva, a sporttermünk öt évig, a mindszenti Nagy István Általános Iskola pedig húsz évig épült. A lakók nem türelmetlenek” – reagált az építés esetleges elhúzódására Pál Péter, hozzátéve, mindig is az volt az életcélja, hogy a községben építsen egy templomot, egy faluházat és egy iskolát. „A fitódi templom tervei kész vannak, az iskola és napközi pedig már épül” – summázta a községi elöljáró.
Vegyszerraktárból iskola
A mindszenti iskolában jelenleg 64 óvodás, 55 kisiskolás és 65 általános iskolás tanul, a pedagógusok száma 14, tudtuk meg Kánya Lászlótól, a mindszenti általános iskola igazgatójától. A mostani óvoda épületét a szocializmus idején kovácsműhelynek és vegyszerraktárnak használták, az iskola csak ideiglenesen költözött be – legalábbis azt remélték – a rendszerváltozás után.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!