Fogy a magyar „nyersanyag” a Maros mentén

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyre kevesebb a fiatal a Maros mentén, így nehézkes új személyeket bevonni a Marosvécsen évek óta nagy sikernek örvendő, Édes Bolond Világ jelszó alatt tevékenykedő színjátszó csoport tevékenységébe is.

Gáspár Botond

2011. március 02., 15:062011. március 02., 15:06

2011. március 02., 20:352011. március 02., 20:35

A helyi társulat vezetője, Németh János (fotó) érdeklődésünkre elmondta, 16 éves kortól a huszonévesekig próbálják népszerűsíteni a fiatalok körében a színjátszást.

Amíg a takaró ér

„Az elmúlt 8 év során összekovácsolódott a társaság, jöttek újak, néhányan távoztak is, a jövőre nézve viszont kevés utánpótlás ígérkezik. A színjátszó csoport nem korlátozódik az előadásokra, hiszen összeszoktunk, barátságok köttettek, egyszóval a falu fiataljai jobban megismerik egymást, társadalmi-szociális jelentősége van” – vélte Németh János.

Hozzátette, ő maga Szászrégenben a Székely Feri bácsi által irányított társulat tagja volt, és az ott szerzett tapasztalatot akarta meghonosítani szülőfalujában is.

„Csak helyileg, Marosvécs faluban léptünk fel kabaréjelenetekkel, nincs szponzorunk, úgyhogy gyakorlatilag önköltségen működünk, csak annyira nyújtózkodunk, amennyire a takarónk megengedi. Évente egy-két alkalommal lépünk közönség elé” – fogalmazott a társulatvezető.

Megtudtuk, a 2010-es karácsonyi műsoruk témája a modern kor társadalmának összehasonlítása az 50 évvel ezelőtti világgal, a kántálás és a zenés-táncos szokásokkal, mindez X-Faktor-szerű köntösbe bújtatva.

Csakhogy fogy a „nyersanyag”...


Németh János nem a hallgatóság miatt aggódik, hiszen az idősebbek szívesen mennek el az előadásokra, amelyek kulturális felüdülést jelentenek számukra a Marosvásárhelytől 40, Szászrégentől 10 kilométerre található településen.

„Fogy a falu lakossága, a magyarok körében egyre kevesebb az esküvő, és a valamikor jó »lábon« álló magyar település lassan-lassan elindul a lejtőn lefelé, a kihalás veszélye pedig komolyan fenyeget. Románokkal és cigányokkal élünk együtt, mindenkire szükség volt. A románság az állattartásban segített, a cigányok pedig hírneves zenészek voltak és kereskedők. Az évtizedek során megtanultunk együtt élni. Jelenleg megközelítőleg 1000-re tehető a reformátusok száma, nálunk ugyanis aki magyar, az református. Az 1960-as, \'70-es években lassabban apadt a lakosság, mert évente átlagban megközelítőleg 20 gyermek született, ezután viszont rohamos csökkenés következett, mert a következő generáció csak 1-2 gyermeket vállalt. Manapság kevés a fiatal, tehát a potenciális családalapítók fogytak el” – tudtuk meg a református egyházban is presbiterként tevékenykedő Németh Jánostól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei