Csomafalvi tűzoltó-sikerek Csíkszentdomokoson

Vasárnap szervezték meg a már hagyományosnak számító tűzoltó versenyt Csíkszentdomokoson, ahol az országos megmérettetéseknek megfelelő versenyszámokban mérték össze ügyességüket a csíkszentdomokosi, csíkszenttamási, szárhegyi, alfalvi, borzonti, újfalvi és csomafalvi csapatok. Minden versenyszám keretében külön rangsoroltak.

Csata Beáta

2011. szeptember 19., 19:082011. szeptember 19., 19:08

2011. szeptember 20., 14:512011. szeptember 20., 14:51

Csíki Jenő, csomafalvi tűzoltó számolt be a Domokoson elért eredményekről. Elmondta,  az egyéni számban – ahol minden csapatból két versenyző vesz részt – huszonhat és fél másodperccel elsők lettek, a második helyet Domokos és Szenttamás foglalta el. A második próbatétel négyszer száz méteres staféta volt, ami során különböző akadályokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Ebben Domokos csapata lett az első, Csomafalva követte a második helyen, a harmadik helyet Alfalu és Szárhegy tűzoltói közösen foglalták el. A harmadik versenyszám a szerelési gyakorlat volt – amiben hét ember vett részt minden csapatból –, az első helyezést 36 másodperccel Csomafalva kapta, második helyre Domokos került 37 másodperccel, a harmadikra Újfalu és Alfalu 38 másodperccel. Az összetettben a domokosi csapat lett az első, két másodperccel megelőzve a csomafalviakat.

A csomafalvi önkéntes tűzoltó csapat 12 tagja ment el versenyezni Domokosra, tízen itthon maradtak, hogy továbbra is biztosítsák a falu védelmét a tűz ellen. „Az ilyen versenyeknek nagy a gyakorlati hasznuk, sokat tanulunk egymástól”– tudtuk meg Csíki Jenőtől. Hozzátette, megközelítőleg öt éve kezdték el intenzívebben az említett versenyek szervezését, manapság már szinte minden községben megrendezik. A csomafalvi tűzoltók utazási költségeit a helyi polgármesteri hivatal biztosította, a többi költséget a vendégül látó falu állta.

A több versenyszámon szerzett első, második helyezést a tűzoltók vasárnap délután a Székely Kultúra Napja rendezvényeivel együtt ünnepelték a csomafalvi borvízfürdőnél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés