Fotó: Gligor Róbert László
Maros megyében egyelőre egyedül a nyárádszentsimoni pálinka kerül hivatalosan is forgalomba: a tulajdonosnak az idén sikerült levédetnie a terméket. Csípán Csaba 2002-ben végezte a kertészmérnöki főiskolát a Corvinus Egyetem nyárádszeredai tagozatán. Egy évet dolgozott Magyarországon, majd hazatért. Felismerte, hogy a Nyárád és Küküllők közötti vidéken termő kitűnő gyümölcs értéktelenül heverő kincs. 2003-ban pálinkafőzdét épített Nyárádszentsimonban, amely 2004 óta üzemel.
2010. október 20., 08:582010. október 20., 08:58
2010. október 20., 10:462010. október 20., 10:46
Fotó: Gligor Róbert László
Csípán Csabának két célja volt elinduláskor: az egyik, hogy olyan pálinkát főzzön, amilyent ősei is, azaz előmelegítővel ellátott, fatüzelésű kazánban, rézedényekben párolt gyümölcsnedűt. A másik pedig, hogy ezeket hivatalosan is forgalomba hozza. Ez utóbbi csak néhány év múltán, az idén valósulhatott meg. A fiatal termelő szentsimoni otthonában és főzdéjében mesélte el tervei megvalósulását. A technológia ugyanaz mint induláskor, de a közegészségügyi és termelési feltételek követelményei miatt a környezet egy kisé változott.
Újra engedélyeztetni kellett mindent
A tavaly kezdték el Csípán-pálinka bejegyeztetésének folyamatát. A bürokrácia igencsak hosszadalmas volt: mindent újra kellett engedélyeztetni, majd a dossziét a fővárosba juttatni. A pálinkák több féle elemzésen mentek át: nemcsak a termelés helyszínét és a csomagolás folyamatát vizsgálták meg alaposan az ellenőrők, hanem a gyümölcslé is laboratóriumokba került. Réztartalmát, fokát, ízvilágát alaposan elemezték, amíg a vámügyőrség a nyár elején engedélyt adott az 50 fokos pálinka bejegyzésére, csomagolására és hivatalos forgalmazására.
Kilenc féle pálinka
Jelenleg a főzdében kilenc féle pálinkát állítanak elő: vegyes gyümölcs, alma, körte, szilva, barack, törköly, vadvackor, áfonyás és meggyes „asszonypálinka”, de hamarosan tiszta áfonyapálinka is piacra kerül. Az alapanyagokat szerződés alapján termelőktől szállítják: csak minőségi, kézzel szedett étkezési gyümölcsöt használnak. A főzde egy évben szinte 11 hónapon át folyamatosan üzemel. A csomagoláshoz szükséges eszközöket és kellékeket Magyarországról szállítják. A zárjeggyel ellátott fél literes pálinkát egyelőre Maros megyében forgalamazzák több száz üzletben. Idén két kiállításon mutatta be temékeit a főzde, a Félszigeten pálinkaházzal is jelentkezett, készülőben van egy honlap is, mert előbb-utóbb bővülni fog a piac.
Fotó: Gligor Róbert László
Ellehetetlenítik a főzést
Mint minden pálinkafőzde tulajdonosa, Csípán is elégedetlen a fullasztó terhek miatt. Egy fél liter pálinka bevizsgáltatása és csomagolása 15 lejbe kerül, amelyre még 5 lej állami illetéket is rá kell számolni, így mire piacra kerül, szinte 30 lej egy feles palack ára, míg ezért a pénzért feketén bárhol egy egész literrel lehet vásárolni. De az illetékek nem csak a főzdét, hanem a gazdákat is sújtják, azoknak 7 lejt kell leszámolniuk minden kifőzőtt liter után, ami ellehetetleníti a pálinkafőzést és a gyümölcs ilyen irányú értékesítését. Ezen csak az illetékek mérséklése segíthetne – mondja a fiatal vállalkozó, aki ennek ellenére reménykedik: úgy gondolja, kell egy kis idő, amíg az emberek megismerik az 50 fokos pálinkáját és amíg az minőségben is felveszi a versenyt a jelenleg forgalmazott drága külföldi italokkal.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.