Az Atyától kapjuk az erőt tetteinkhez

Augusztustól új plébánosa van a gyimesfelsőloki egyházközségnek

Nyárádremetén született 1974. szeptember 8-án. Szülei négy gyereknek adtak életet, közöttük ő volt a legnagyobb. Vallomása szerint nevelésüknek köszönhető, hogy a vallás nem állt távol tőle, és így a papi pálya sem, amikor az ideje annak elérkezett. A helyi általános iskolában tanult, a középiskola utolsó két évét pedig a sokak által csak kántoriskolaként ismert gyulafehérvári tanintézményben töltötte.

„Érettségi előtt döntöttem úgy, hogy teológiára felvételizem, melynek végeztével, 1999. június 20-án szentelt pappá Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron” – elevenítette fel a soha el nem távolodó múltat az atya. Szolgálata első éveiben Csíkszentdomokoson tevékenykedett, majd egy rövid sepsiszentgyörgyi kitérő után Rómában egyházi jogot tanult, a Lateráni Egyetem egyházjogi fakultásának diákjaként.

Onnan hazatérve, Kapnikbányára, egy máramarosi szórványplébániára kapott kinevezést. „A római tanulmányok után a kapniki szórvány kissé nyomasztóan hatott rám. S bár a közösségi életben látványos fejlődést nem sikerült elérni, állami és pályázati támogatásokkal, a hívek segítségével sikerült mind a plébánia-, mind a filia-templomon javítani, különféle munkákat elvégezni” – mesélte az ott eltöltött évekről a plébános. Hozzátette, az egykoron magyar többségű településen mára csak 13 százalék a magyarság aránya, az asszimilálódás igen erőteljes. „Itt is, mint mindenütt, volt mindenféle ember, de megszoktuk egymást, és igyekeztünk jobbá tenni a mindennapokat. De tudni kell, hogy egyházmegyei zsinatunk öt évet ír elő a szórvány egyházközségnek számító helyeken való szolgálatra. Ez az idő a vége felé járt, amikor kifejeztem óhajomat, hogy közelebb kerülnék az otthonomhoz, és akkor az érsek úr Felsőlokot ajánlotta nekem új szolgálati helyként” – említette.

Mint fogalmazott, minden áthelyezés egy új kihívás, új lehetőségekkel. A nehezebb a papnak az benne, hogy mindenütt másabb szokásokat, beszéd- és gondolkodásmódot, olykor más alaptulajdonságú embereket ismer meg, akikkel a lehetőségek szerint együtt kell dolgoznia Isten országának építésén. Ám éppen ebben a másságban rejlik a feladat szépsége is. „A gyimesfelsőloki közösség létszámban lényegesen nagyobb, mint a kapnikbányai, és bízom benne, hogy arányában több, Istent és egyházát szerető embert is hoz magával, akik támogatásával megoldhatóak lesznek a felmerülő nehézségek.”

A felsőlokiak új plébánosa szerint a pap szerepe egy régi latin kifejezéssel is leírható: pontifex, azaz hídépítő. Isten és ember, ember és ember között, a krisztusi szeretet jegyében. A Jézus által bemutatott szentháromságos Istent kell naponta bemutatnia az embereknek, s a szentségek által megtapasztaltatnia velük Isten szerető törődését, és a keresztény gondolkodás jegyében igyekeznie kell elősegíteni a kölcsönös szeretetet – és amikor az szükséges, a kiengesztelődést – az emberek, a hívek között. „Mindehhez az erőt mindnyájan Atyánktól és teremtőnktől kell kérnünk, és tőle is kapjuk meg. Hiszem, hogy Isten segít ezen az úton, megadja a szükséges kegyelmeket, segít átlépni a felmerülő nehézségeket” – hangsúlyozta az atya.

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Iz43,1) – ezt a szentírási részt választotta papi jelmondatának Vass Nimród-István, a felsőlokiak új plébánosa. Jelentőségéről a következőképpen fogalmazott: „Azt érzékeltettem magam számára, hogy sok minden történhet velünk az életben, amit nem látunk előre, de nem érdemes, hogy a félelem legyen bennünk az úr. Végsősorban minden Istentől függ, és hogyha ismer bennünket, nevünkön szólít, akkor tudja, hogy kik vagyunk, mire valók vagyunk. Hogyha ő meghív minket erre az útra, minden gyarlóságunk ellenére, akkor valamit tudunk tenni az Ő érdekében. És ezzel az erővel, amit tőle kapunk, ezzel a biztatással, előre tudunk lépni. Ezt szeretném magamban folyamatosan felidézni, ugyanakkor ezen keresztül az emberekben felébreszteni azt, hogyha Isten bízik bennünk és az emberi közösségekben, akkor van lehetőségünk jobbá tenni életünket.”