Akár hasznos is lehet, ha a páciensek az interneten – hiteles forrásból – tájékozódnak tüneteikről, esetleges betegségükről, a háziorvosok azonban egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a gyógyítást, kezelést csakis a szakemberrel való konzultáció után szabad megkezdeni.
Ha nyár, akkor fesztivál – mondhatnánk, s már készülődhetünk is a legnagyobb bulikra. A fesztiválpaletta igen színes, van köztük néhány ígéretes újonc és régi nagy öreg is. Bár sokan azt gondolnák, hogy csak a fiataloké a fesztiválszezon, mi találtunk olyan rendezvényeket is, amelyek nem csak a tinédzsereknek szólnak, sőt,
A népmesei hősök kihívásokkal teli útjára emlékeztet a Marosvásárhelyről származó, több európai országban szerencsét próbált, majd Nicaraguában letelepedett Szilágyi Emese története.
Értesít a Facebook, hogy egyik ismerősünk megjelölt egy videóban, mi kíváncsiak vagyunk arra, vajon milyen videó az, rákattintunk. Videó nem indul el, de profilunk már meg is fertőződött, sőt onnantól mi is fertőzünk másokat. De mit tehetünk ellene? Szakembertől kérdeztük, hogyan kerüljük el a vírusokat, és mit tegyünk, ha mégis sikerült megfertőződni.
Egy nő alakjának típusa elárulja, hogy mi áll jól neki, mit ajánlott kihangsúlyoznia, és az esetleges szépséghibákról milyen trükkök segítségével terelheti el a figyelmet. A nyári időszakban különösen aktuális ez a kérdés. Mit lehet hát felvenni? Stylist válaszol a felmerülő kérdésekre.
Sokszor és sokat halljuk, hogy drága külföldi nyaralások helyett a belföldi úticélokat kellene előnyben részesíteni, egyrészt, hogy felfedezzük az országunkat, másrészt, hogy támogassuk is a belföldi turizmust. Csakhogy nagyon gyakran olcsóbb külföldön nyaralni, mint belföldön, a szolgáltatások színvonala pedig nem ugyanaz.
Akkora nagy szeretettársaság ez – jellemzi egyik tagja a Korábban születettek csoportját. A társaságnak már harminckét halottja van, mégsem hagynák ki tagjai a csütörtöki találkozásokat. Egyik ilyen alkalommal meglátogattuk őket.
Bár még csak harmadjára szervezik meg, mégis a fesztiválpaletta egyik legnépszerűbb szereplője a torockói Double Rise. A kihagyhatatlan fesztiválra most a Liget játékával kétszemélyes fesztiválbelépőt nyerhetsz. Ehhez nem kell mást tenni, mint fényképet/videót szerezni, majd lájkot gyűjteni.
Erdélyben egyedülinek számító vállalkozás működik Kisgalambfalván, Szabó-Bilibók Attila aquapóniája egy természetes körforgáson alapuló zárt rendszer, ahol a halak és növények egymást tartják fenn.
Tavaly a családon belüli erőszaknak 20 617 áldozata volt Romániában, 84 halálesetet regisztráltak, a 2016-ban még többet, összesen 191 halálos áldozatot. Ijesztő számok bújnak meg a családon belüli erőszak mögött. A kormány új stratégiát fogadott el, amely nagyobb hangsúlyt fektet az áldozatok támogatására.
Enzim- és vitamindús, friss, főzés és sütés nélküli ételek elkészítésének lehetőségét mutatja be szerte a nagyvilágban a magyarországi Varga István „nyers séf”. Megnéztük, hogy mit ajánl a sült hús és a kolbász helyett.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Bár azt hihetnénk, hogy a rendszeres szőrtelenítést a modern kor női vezették be a köztudatba, valójában már az ókorban is eltávolították a nemkívánatos szőrzetet, csupán az ehhez használt eljárások változtak az idők során. Például ma már nem a kígyóvér és az érdes bőr a módszerünk.
Fa az alapanyaga azoknak a logikát, kézügyességet igénylő játékoknak, amelyek fejtörést okoznak kicsinek, nagynak egyaránt. Gyergyóújfaluban készítik a rejtvényes játékokat immár nyolc éve, és keresik a hasonló, régi, padláson hányódókat, hogy lemásolják, felelevenítsék, továbbadják.
Pár évvel ezelőtt még kifejezésünk sem volt arra, hogy érintőképernyő vagy okostelefon, mára mindezek a hétköznapok természetes részeivé váltak. Néhány év múlva pedig ugyanilyen természetes lesz az is, hogy már nem képernyők, billentyűzetek, hanem egyszerűen a hangunk segítségével kommunikálunk majd az eszközeinkkel.
Az ember által megmentett, fészekből kiesett madárfiókáknak, erdő szélén talált őzgidáknak nem több, mint öt százaléknyi esélyük van a túlélésre, éppen ezért nem is tanácsos azok megmentésére vállalkoznunk. De akkor mit tehetünk, ha védtelen fiókát, kisállatot találunk? A Milvus Madártani Egyesü
Turistacélpontként is híressé vált Vármező, ami eddig a leginkább a pisztrángjáról volt ismert. A Felső-Nyárád mentén elhelyezkedő falut már nem csak a nyaralótulajdonosok látogatják, hanem a természetjárók, vagy a közeli Szovátán és Parajdon pihenők is.
Nem hagyományos székely kapu készült Szárhegyen, hisz gazdája sem hagyományos fafaragó. Gál-Pál László műkedvelő színjátszó és humorista, az Orotvai komák egyike ezúttal keze nyomát mutatta meg a világnak.
Nehéz megállni, hogy ne vessünk rá egy pillantást, mi több, meg is forduljunk utána az utcán: Bács Katalin frizurája ugyanis vonzza a tekintetet. A csíkszeredai nőt gyermekkora óta elbűvölték a fonatok.