Lehűléssel érkezik az ősz

A sokéves átlagnál alacsonyabb hőmérsékleti értékek várhatók ezen a héten az ország legnagyobb részében, főként a Kárpátokon belüli régiókban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Podcast

Országos programmal növelnék az elektromos töltőállomások számát

Elektromosautó-töltőállomások létrehozását célzó finanszírozási program indul szeptembertől Romániában, amely által akár községekben is hozzáférhetővé válhat ez a szolgáltatás. A program célja a környezetbarát közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése.

Országos programmal növelnék az elektromos töltőállomások számát
2021. augusztus 29., vasárnap

Megtapasztalt mélyszegénység – Kelemen József magyar katonaként szolgált fél éven át Afganisztánban

Kelemen József  2010 első felében fél éven át teljesített külszolgálatot Afganisztán északi részén. A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport összekötő csoportparancsnokaként Baglan tartomány három járásában projektek ellenőrzése volt a feladata.

Megtapasztalt mélyszegénység – Kelemen József magyar katonaként szolgált fél éven át Afganisztánban
2021. augusztus 28., szombat

Ezer fölé emelkedett a napi fertőzöttek száma

A legutóbbi tájékoztatás óta 1015 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 43 886 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezer fölé emelkedett a napi fertőzöttek száma
2021. augusztus 28., szombat

Esős hétvége elé nézünk

Kiadós esőzésekre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat. A narancssárga jelzésű riasztás 13 megyére terjed ki, és vasárnap estig érvényes.

Esős hétvége elé nézünk
Esős hétvége elé nézünk
2021. augusztus 28., szombat

Esős hétvége elé nézünk

Podcast
2021. augusztus 28., szombat

Tizenegy óra: egy felmérés szerint hetente átlagosan ennyit tölt testmozgással a romániai lakosság

Világszinten is kimagaslónak számít az az idő, amelyet sportolásra fordít a hazai lakosság – derül ki az Ipsos Mori nemzetközi felméréséből. A 29 vizsgált ország közül a romániaiak a harmadik helyen állnak a sportolással eltöltött idő tekintetében.

Tizenegy óra: egy felmérés szerint hetente átlagosan ennyit tölt testmozgással a romániai lakosság
2021. augusztus 27., péntek

Kovács Levente: az a célom, hogy megmutassuk, nemcsak jó harcosok, hanem jó gazdák is vagyunk

„Munkát ígérek, nem vitákat. Az energiáinkat a magyarság szolgálatába kell állítani” – fogalmazott Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének csütörtökön megválasztott új elnöke.

Kovács Levente: az a célom, hogy megmutassuk, nemcsak jó harcosok, hanem jó gazdák is vagyunk
2021. augusztus 26., csütörtök

230 millió eurónyi mezőgazdasági támogatás áll a pályázó gazdák rendelkezésére

Három különböző pályázatban kérhetnek európai uniós támogatást a fiatal gazdák, társulások és a gyümölcstermesztők az Országos Vidékfejlesztési Alapból. 

230 millió eurónyi mezőgazdasági támogatás áll a pályázó gazdák rendelkezésére
2021. augusztus 26., csütörtök

Közel ezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában

A legutóbbi tájékoztatás óta 953 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, mintegy 35.600 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Közel ezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában
2021. augusztus 26., csütörtök

Temérdek élmény Kolozsvár szívében (x)

Egy év kihagyás után ismét benépesül a kincses város az EDM zenei stílus hazai és nemzetközi rajongóival. Nem is csoda, hiszen az Untold 2021-ben is az elektronikus zene előadóinak krémjét hozza el Kolozsvárra.

Temérdek élmény Kolozsvár szívében (x)
Temérdek élmény Kolozsvár szívében (x)
2021. augusztus 26., csütörtök

Temérdek élmény Kolozsvár szívében (x)

2021. augusztus 25., szerda

Állami támogatást kérnek a repülőtereknek, légitársaságoknak

A megyei tanácsok alárendeltségébe tartozó repülőtereket valamint a légitársaságokat segítő állami támogatás-rendszer létrehozását javasolja Adrian Veștea Brassó Megye Tanácsának elnöke.

Állami támogatást kérnek a repülőtereknek, légitársaságoknak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2021. augusztus 25., szerda

Hárommilliárd lejt ítélt oda a kormány a folyamatban levő fejlesztések befejezésére

A fejlesztési minisztérium javaslatára 3 milliárd lej többletfinanszírozást ítélt oda a kormány a folyamatban lévő helyi fejlesztések befejezésére – jelentette be szerdán Cseke Attila tárcavezető.

Hárommilliárd lejt ítélt oda a kormány a folyamatban levő fejlesztések befejezésére
Podcast
2021. augusztus 25., szerda

Romániában is betiltják az egyszer használatos műanyagtermékeket

Elfogadta szerdai ülésén a kormány az egyszer használatos műanyag termékek betiltását szabályozó jogszabálytervezetet. A környezetvédelmi miniszter szerint ezzel Románia is hivatalosan véget vetett az egyszer használatos műanyag termékek korának.

Romániában is betiltják az egyszer használatos műanyagtermékeket
Podcast
2021. augusztus 25., szerda

Együttműködések a nemzet egységéért: előkészítik Máriapócs és Csíkszereda testvértelepülési kapcsolatát

Csíkszeredába látogatott szerdán a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező küldöttség, közöttük több országgyűlési képviselő és közel harminc polgármester. Az eseményen egy testvértelepülési kapcsolat előkészítéséről is szó esett.

Együttműködések a nemzet egységéért: előkészítik Máriapócs és Csíkszereda testvértelepülési kapcsolatát
2021. augusztus 25., szerda

Regisztrációs kampányt indít az Eurotrans Alapítvány a 2022-es magyarországi választásokra

A 2022-es magyarországi választásokon részt vehetnek a magyar állampolgársággal rendelkező romániai polgárok is, amennyiben személyi adataik aktualizálva vannak a nemzeti választási névjegyzékben. 

Regisztrációs kampányt indít az Eurotrans Alapítvány a 2022-es magyarországi választásokra
2021. augusztus 25., szerda

Viharriasztás van érvényben csütörtök reggelig

Erdélyre, Moldvára, a hegyvidékekre, illetve Oltenia és Muntenia északi részére kiterjedő, narancssárga jelzésű (másodfokú) viharriasztást bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat. A figyelmeztető előrejelzés csütörtök reggelig érvényes.

Viharriasztás van érvényben csütörtök reggelig
2021. augusztus 24., kedd

Egy tervezet szerint bármelyik rendőrségen lehet majd vizsgázni a bevont jogosítvány visszaszerzéséért

Egy most elfogadott tervezet szerint az ország bármelyik közlekedési rendőrségénél vizsgázhatnak újra közlekedési alapismeretekből azok a járművezetők, akiknek valamilyen kihágás miatt bevonták a jogosítványukat.

Egy tervezet szerint bármelyik rendőrségen lehet majd vizsgázni a bevont jogosítvány visszaszerzéséért
2021. augusztus 24., kedd

Tilos lesz a textilmaszkok viselése az új tanévtől az iskolákban

Az új tanévtől kizárólag egészségügyi maszkokat használhatnak a tanulók és az egyetemi hallgatók a tanintézményekben, a textilből készült maszkokat tilos lesz viselni – jelentette be kedden az egészségügyi miniszter.

Tilos lesz a textilmaszkok viselése az új tanévtől az iskolákban

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye