
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Három különböző pályázatban kérhetnek európai uniós támogatást a fiatal gazdák, társulások és a gyümölcstermesztők az Országos Vidékfejlesztési Alapból – tájékoztat közleményben az RMDSZ.
2021. augusztus 26., 15:232021. augusztus 26., 15:23
Összesen 230 millió eurónyi mezőgazdasági támogatást szánnak a romániai gazdáknak.
– derül ki Barabási Antal Szabolcs, a Mezőgazdasági Minisztérium RMDSZ-es államtitkárának a közleményéből.
Az első pályázat a fiatal gazdáknak szól, akik fejenként mintegy 60-70 ezer eurót igényelhetnek az erre a célra elkülönített 100 millió eurós alapból, amelyből a hegyvidéki gazdák számára 30 millió euró elérhető. Mint kiderült, a támogatás mértéke attól függ majd, hogy a pályázó fiatal gazda feldolgozásra, vagy biogazdaság fejlesztésére fordítaná-e az összeget.
A második pályázati lehetőséget a kisgazdálkodóknak ajánlják, amelynek összértéke 87 millió euró, ebből 26 millió euró a hegyvidéki gazdaságokat illeti. Ebben az esetben egy pályázó 15 ezer eurót igényelhet a kisgazdaság fejlesztésére.
Mindkét támogatás, 100 százalékban vissza nem térítendő és három éves periódusra szól, ennek értelmében a teljes összeg utolsó részlete 2025. december 31-ig érkezik be a gazdákhoz.
A harmadik pályázatot beszállítói és a kiszolgálói láncok fejlesztésére írják ki. Esetükben egyéni termelők, gazdasági társulások és civil szervezetek egyaránt jogosultak a legfeljebb 250 eurós összeg igénylésére, melyet tanulmányok elvégzésére és beruházásokra is fordíthatnak. Ennél a lehetőségnél a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50-70 százalékos.
A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után.
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
szóljon hozzá!