Negyven házkutatást tartottak szerdán Maros megyében a szervezett bűnözés elleni hatóságok olyan cégeknél, melyek póthaj forgalmazásával foglalkoznak.
Medve támadt kedd délután egy 12 éves gyerekre egy ratosnyai ház udvarán.
Első alkalommal szerveztek országos Magyarságtörténelem Tantárgyversenyt Romániában, amelynek a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola adott otthont. A megmérettetésen részt vevő mindhárom marosvásárhelyi csapat díjjal tért haza.
Míg a közszféra alkalmazottainak fizetését megemelték, addig a szociális háló oroszlánrészét biztosító civil szervezetek szolgáltatásainak támogatásától elállt a szakminisztérium és a Maros megyei önkormányzat.
Aszfaltozott úttal kötnék össze az egykori Osztrák–Magyar Monarchia két történelmi régióját, a Székelyföldet és Bukovinát. A Kelemen-havasokon átvezető út korszerűsítéséről Hargita és Szucsáva megye elnökei állapodtak meg.
Maros megyében már nincs készleten az úgynevezett ROR-vakcinából, amely rózsahimlő, mumpsz és kanyaró elleni biztosít védettséget.
Spárgányi rés van a zöldségfronton mostanság, aki ezt kihasználja, jó és jövedelmező vállalkozásba kezdhet. Ebbe a spárgányi résbe lépett be egy szászrégeni család – Demeterék –, akik Beresztelke-közeli területükön termesztenek spárgát.
A Nemzeti Liberális Párt marosvásárhelyi szervezetének élére a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó Locativ Rt. lakásgazdálkodási vállalat igazgatóját, Ovidiu Moldovant választották, míg a megyei szervezet élére Cristian Chirteș szenátornak szavaztak bizalmat.
A Maros Megye Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője azt tanácsolja a gyümölcstermesztőknek, hogy füstöléssel védekezzenek a fagykárosodás ellen, ugyanis az előrejelzések szerint szombatra virradóra nagyon lehűl a levegő.
Öt személy könnyebben megsérült, miután egy autóbusz kamionnal és egy személyautóval ütközött az E60-as európai úton, Szászkézd közelében – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Inkább új ingatlanok építéséről, mint a régiek felújításáról szól az idei év első fele országos szinten – ez derült ki az építőiparra vonatkozó statisztikai adatokból, ez pedig az építőipari termelés csökkenéséhez vezetett.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Habár az első Székely Kongresszus óta több mint száz esztendő telt el, a megoldásra váró problémák jottányit sem változtak. Hétvégén harmadjára szervezik meg az eseményt.
Egy középfeszültségű vezetékre dőlt fa csaknem 3500 nyárádszeredai fogyasztót hagyott elektromos áram nélkül.
Egy lelőtt őzbakot találtak a dicsőszentmártoni rendőrök a Mikefalva községhez tartozó haranglábi erdőben hagyott gépkocsi csomagtartójában.
A kerékpárral közlekedőket ellenőrizte a Maros megyei rendőrség az elmúlt héten. Egy nap alatt 66 bírságot róttak ki, köztük egy tucatnyi olyan bringásra, akik indulás előtt alkoholt fogyasztottak.
A rendőrség kilenc helyszínen tartott házkutatást az elmúlt napokban Marosvásárhelyen és Kerelőszentpálon, olyan személyeknél, akik esetében felmerült a gyanú, hogy betörtek egy marosvásárhelyi klubba és elvittek egy széfet, 40 ezer lejjel.
Lassan, de biztosan magára talál a romániai építőipar, ami kifejezetten jól jön a barkácsáruházaknak. Ráadásul átrendeződőben van a piac, a multinacionális cégek visszavonulót fújtak, a hazaiak viszont terjeszkednek.
Teljesen fölösleges és semmilyen gyakorlati haszna nincs annak az országos szintű felmérő vizsgának, amelyet a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok számára szerveznek – pedagógusokat kérdeztünk a hétfőn kezdődött vizsgákkal kapcsolatban.