
A hat vásárhelyi diák méltóképpen képviselte Maros megyét
Fotó: Kerekes Szilárd
Első alkalommal szerveztek országos Magyarságtörténelem Tantárgyversenyt Romániában, amelynek a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola adott otthont. A megmérettetésen részt vevő mindhárom marosvásárhelyi csapat díjjal tért haza.
2017. április 25., 18:422017. április 25., 18:42
2017. április 26., 14:252017. április 26., 14:25
Tizenkét romániai megyéből több mint száz hatodikos és hetedikes magyar diák vett részt kétfős csapatokat alkotva.

Első alkalommal szerveztek országos Magyarságtörténelem Tantárgyversenyt Romániában, amely helyszínéül a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola szolgált.
Délelőtt írásbeliztek, délután pedig négyperces kis színdarabokat mutattak be. Ez a feladat komoly szakmai vitákat váltott ki, a diákok azonban lelkesedéssel készültek az előadásra, és
A Dr. Bernády György Általános Iskolában tanuló Kiss Tamás és Kovács Dóra maximális pontszámot ért el dramatizálásból, így első helyen végeztek, a szintén vásárhelyi Forró-Bathó Eszter Anna és Mătea Ramona-Cristina pedig 0,2 ponttal kevesebbet értek el. A vásárhelyiek közül a hetedikes Papp Tessza Xénia és Török Adrienn szintén dobogós helyen végeztek, harmadikok lettek – számolt be az eredményekről Kerekes Szilárd történelemtanár.
A tantárgyverseny központi bizottságának Maros megyei tagjai, Imre Zsolt és Kedei Pál Előd szerint az országos olimpia egyik fő pozitívuma, hogy az 54 hatodikos és hetedikes csapat nagyrésze kisvárosokból, falvakból, szórványvidékről érkezett. Maros megyéből is többségben voltak a vidékiek. Székely-Varga Mária Melinda ádámosi, Nagy Ferenc Attila szászrégeni, Nagy István marosludasi és Gagyi Zoltán dicsőszentmártoni tanárok diákjai jutottak tovább a megyei szakaszról az országosra.
A két dobogós hely jövőben a Sepsiszentgyörgyön megrendezésre kerülő országos tantárgyversenyen két plusz helyet jelent a Maros megyeiek számára.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
szóljon hozzá!