Arculatfrissítéssel kezdi a 2018–2019-es évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: megújult honlappal és telefonos applikációval teszik aktívabbá és interaktívabbá a közönséggel való kommunikációt. Rá lehet kattani.
Székelyudvarhelyen eddig példátlan vállalkozásba fogott Szalay Zsuzsanna pszichológus és Asztalos Lehel szociálpedagógus: vegyes önismereti csoportot indítanak, amelybe szeptember 15-éig húsz év fölötti nők és férfiak jelentkezését várják.
Elkezdődött a futók jelentkezése a hetedik Fuss Neki! székelyudvarhelyi adománygyűjtő akcióra. A jótékonysági futás október 14-én lesz a megszokott helyszínen, a Városi Parkban.
A római katolikus egyház szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén két történelmi eseményről, Krisztus keresztjének megtalálásáról, valamint visszaszerzéséről emlékezik meg.
A Kárpát-medence leg(t)ízesebb fesztiváljára készül Udvarhelyszék: a hétvégén tartják a gyümölcsfesztivált. A rendezvény immár a tizedik, és tavalyhoz hasonlóan az Erdélyi Táncháztalálkozóval karöltve színes, ízes, értékmegőrző programmal várja a látogatókat.
Nem játék, nem is munka, hasznos kedvtelés volt az a három nap, amit az udvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola 4. A osztályának Dalos Pacsirták elnevezésű énekegyüttese képzőivel töltött.
Romániai magyar és román kortárs alkotók találkozója, színvonalas színházi kavalkád, és immár a tizedik: ezúttal szeptember 17. és 22. között rendezi meg a Tomcsa Sándor Színház a DráMÁt Székelyudvarhelyen.
Tavaly több ezren jártak csodájára az Erdélyi Táncháztalálkozónak: negyven évvel a világ első, akkor is Székelyudvarhelyen megrendezett táncháztalálkozója után az Udvarhely Néptáncműhely vállalta fel, hogy újraéleszti a rendezvényt. A második, kétnapos találkozót a hétvégén tartják.
Öt erdélyi formáció közül végül a 4S Street nevű együttes produkciója érdemelte ki az újjáélesztett székelyudvarhelyi Siculus fesztivál és zenei vetélkedő fődíját. A rendezvény ugyan közel sem volt annyira népszerű, mint az 1970-es években, de a szervezők bizakodók a jövőre nézve.
A Mária-tisztelő imacsoportok ötödik alkalommal szerveznek Élő rózsafüzér-zarándoklatot szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén Székelyudvarhelyen. Szűz Mária születésnapján imádságokkal, énekszóval, templomi áhítatokkal fűzik egybe a lelki szándékokat.
Lezárult a székelyudvarhelyi Szólj bele! program jelölési szakasza. A közel harminc projektet előbb a polgármesteri hivatal illetékesei elemzik, majd október végéig lehet szavazni a megvalósítandó ötletekre.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Több mint 100 zenész! Több mint 1000 táncos! Több mint táncháztalálkozó! – így hirdetik a szervezők a szeptember 14–16-i, Kallós Zoltán emlékére szervezett Erdélyi Táncháztalálkozót. Pontos számot nem tudnak mondani, hisz attól függ, hányan akarunk egymással találkozni Székelyudvarhelyen.
Közel félezer gyermek utazott el Budapestre, hogy részt vegyen a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrejöttének 25. évfordulójára szervezett jubileumi ünnepségen. Sokaknak a nyáron készült el az első útlevele, most lépik át életükben először az országhatárt.
Erdély legnagyobb digitális fóruma innovatív ötletekkel, a digitális tér aktuális trendjeivel és megújult névvel tér vissza ezúttal Székelyudvarhelyre október 18-19. között az IT Plus Klaszter szervezésében.
A közösségi hálón indult a szócsata, majd tettlegességig fajult: szerdán délben Székelyudvarhelyen, az 1918. december 1. utcában, a bevásárlóközpont szomszédságában két férfi verekedett össze. A helyszínre az állami és a helyi rendőrség, illetve a csendőrség is kiszállt.
A Székelypálfalva és Firtosváralja, a Székelyderzs és Maros megye határa, valamint az Atyha és Etéd között húzódó útszakaszt is leaszfaltoztatja Hargita Megye Tanácsa – a terveket lapunkkal is ismertették.
Megújult honlappal, új logóval, mobilapplikációval és egy minden eddiginél gazdagabb programtervvel várja a nézőket a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a 2018/2019-es évadban. A héten már teljes árban lehet bérletet váltani.
Szólóénekesek és együttesek mérik össze tudásukat csütörtöktől szombatig a székelyudvarhelyi Zújgében, ahol az egykori Siculus Fesztivál szellemiségét szeretnék felidézni a szervezők – derült ki a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont hétfői sajtótájékoztatóján.