Hirdetés
Hirdetés

Magyarországi sztárokkal mutatják meg, hogy jobb velük a világ

A Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyermekek a parajdi sóbányában. Ezúttal Budapesten gyűlnek össze. Archív •  Fotó: Barabás Ákos

A Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyermekek a parajdi sóbányában. Ezúttal Budapesten gyűlnek össze. Archív

Fotó: Barabás Ákos

Közel félezer gyermek utazott el Budapestre, hogy részt vegyen a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrejöttének 25. évfordulójára szervezett jubileumi programsorozaton. A gyermekek együtt énekelhetnek majd neves előadókkal, köztük Presser Gáborral, Pintér Bélával és a Republic együttessel. Az eseményről Böjte Csaba testvért kérdeztük.

Molnár Melinda

2018. szeptember 06., 13:562018. szeptember 06., 13:56

„A Jobb velünk a világ! elnevezésű rendezvényen, néhány ezer ember jelentében szeretnénk megköszönni alapítványunk negyedszázadát mindazoknak, akik segítettek. Nem merném kiszámolni, hogy a huszonöt év alatt hány liter vizet fogyasztottunk el, mennyi levest főztünk, hány fogkefét használtak el gyermekeink.

Idézet
Létszükségleteinket emberek jósága adta össze.

Az irántuk érzett ragaszkodást szeretnénk gyermekeinkkel kifejezni.

Nemcsak kérés, hála is van. Hála, amely nagyon szép evangéliumi üzenet – ennek szeretnénk hangot adni. Munkatársaim közül is szeretnék majd néhányat kiemelni. Az egyik nevelőnőt, aki a kezdetektől nálunk dolgozik, és eddig

Idézet
háromszáz gyermeket nevelt fel,

illetve azt a jótevőnket, aki társaival évente egy hetet arra áldoz, hogy minden gyermekünk csizmáját megtöltse Mikulás-ajándékokkal. De a köszönet mindazoknak szól, akik mások gyermekét befogadják.”

Hirdetés

Az alapítvány működése óta nem volt arra példa, hogy ennyi gyermekük egy helyen legyen – mondta elérzékenyülve Csaba testvér. Sokaknak a nyáron készült el az első útlevele, most lépik át életükben először az országhatárt. Az udvarhelyszéki napközik küldötteinek autóbuszköltségét és okmányait egy udvarhelyi jótevő gyermeknapi felajánlásából biztosították. Nagyon készülnek, saját készítésű ajándékokat is vittek.

Szeptember 13-án a Papp László Budapest Sportarénában az alapítvány gyermekeivel fellép Szikora Róbert, az EDDA, Oláh Ibolya, Presser Gábor, és még sokan mások – együtt mutatva meg, hogy jobb velük a világ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés