Régi vagy meghibásodott elektromos eszközök összegyűjtésére rendez környezetvédelmi napot szombaton Székelyudvarhelyen a Rorec egyesület, partnerségben a helyi polgármesteri hivatallal és az RDE Hargitával.
Indokolatlanul nagynak tartja büntetését az a székelyudvarhelyi tanár, akit elbocsátottak állásából, miután a fülénél fogva kirakott az órájáról egy diákot. A pedagógus szerint „koncepciós per” folyik ellene.
Az előadás feladata elsősorban nem a szórakoztatás, hanem hogy elgondolkodtassa a nézőt, nyomot hagyjon, vallja Könczei Árpád. A rendező, koreográfus munkája az Udvarhely Néptáncműhely évadnyitó előadása: a Kós Károlynak emléket állító Kiáltó szó a centenáriumi év jegyében született.
Székelyudvarhely első unitárius gyülekezete 1872-ben Kénos leányegyházaként jött létre, és 1905-ben vált önállóvá. Az istentiszteleteket eleinte magánházaknál tartották, később pedig a városháza nagytermében. Az első székelyudvarhelyi unitárius templomot 110 éve szentelték fel.
Hatodik alkalommal rendezik meg Erdély legnagyobb digitális fórumát, amelyen innovatív ötleteket, a digitális tér aktuális trendjeit mutatják be.
Nemcsak kiállítás, hanem rendezvénysorozat: a 26. alkalommal megtartott székelyudvarhelyi Őszi Vásáron mindenki megtalálhatta számítását, a négynapos program színes, mozgalmas volt. A Príma Press Kft. hagyományos rendezvénye valóságos közösségi program, amelyet a médiavállalkozás a továbbiakban is fontosnak tart megrendezni.
Hagyományt teremtett a Diakónia Keresztyén Alapítvány székelyudvarhelyi fiókszervezete: az idősek világnapja környékén őszi díszbe öltöztetik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium étkezdéjét, és ünneplésre hívják az időseket.
Fény- és hangtechnikával ellátott alkalmi kiállítással tisztelgett a 169 éve mártírhalált halt magyar honvédtisztek emléke előtt szombaton Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A polgármester beszédében hangsúlyozta, a székelység napjainkban is ki kell álljon az igazáért és szabadságáért.
Több mint százötven kiállító és vásáros mutatja be termékeit a térség legnagyobb gazdasági rendezvényén, az immár huszonhatodik Őszi Vásáron, amely közösségi esemény is: a miénk, mindannyiunké.
Az iskolások verses köszöntői, virágai, a kórusművek, majd Kudlik Júlia és Szvorák Katalin Szeretettel című lemezének gondolatai és dallamai mondtak köszönetet Székelyudvarhelyen a pedagógusok világnapi ünnepségén azoknak, akiknek szeptembertől már nem szólt az iskolacsengő.
A vállalkozókkal ott kell találkozni, ahol a vállalkozók laknak – jelentette ki Szakács-Paál István, a székelyudvarhelyi Hargita Business Center igazgatója, mintegy indokolván a Príma Press Kft. szervezte 26. Őszi Vásár részeként megtartott gazdasági konferencia helyszínváltozását.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
A lakástulajdonosi társulások fele már kérte a távfűtés elindítását Székelyudvarhelyen. A távhőszolgáltató vállalat mindenhol befejezte a szükséges javításokat, a teljes rendszer üzemképes, készen áll a fűtési szezonra.
Az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulóján szervezik meg október 5-én 13 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban a TUDÁSZ rendhagyó műveltségi vetélkedő különkiadását.
Ismét Székelyudvarhelyen végeznek ingyenes szűrővizsgálatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosai: vasárnap 12 órától várják a gyerekeket az Eszterlánc Napközi Otthonba.
Összesen 1,4 millió euró értékben nyertek európai uniós támogatást a pályázók a Sóvidék–Hegyalja LEADER Egyesület által meghirdetett lehetőségek révén – hangzott el a székelyszentkirályi kiértékelőn.
Az őszi hálaadás alkalmából tartott ünnepség részeként adták át csütörtökön a székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon hátsó udvarán lévő játszóteret. A felület négy, különböző korosztályoknak szánt kisebb teret foglal magában. A gyerekek szavaival élve: csodálatos.
Köszöntőkkel, közös koccintással nyitották meg a 26. Őszi Vásárt csütörtök délelőtt Székelyudvarhelyen. Találkozási lehetőség, alkalom az üzletkötésekre, valamint hagyomány már a kiállítás, amely a térség legfontosabb gazdasági rendezvényévé nőtte ki magát.
Kulisszatitkok az erdészektől: mi haszna van a gyérítésnek, s hát a lékelésnek? Milyen esetben fogadható el a tarvágás? És miért legelős területeken kell keresni a legjobb tüzelőt, a bútornak való fát pedig az erdőben? Bizony, mindenre van magyarázat.