Nem egészen százötven év után közel hétszáz fellépés, valamint 65 ezer megtett kilométer van mögöttük. Ünnepelni gyűlt össze szombaton a harmincegy tagú székelyudvarhelyi Székely Dalegylet, amelyet másfél évszázada alapítottak a helyi iparosok.
Különböző hangszerek által kibocsátott rezgések csaltak mosolyt siketek és nagyothallók arcára a György-Jakab Miklós zenepedagógus által szombaton rendezett székelyudvarhelyi workshopon. A jelenlévők életükben először kerültek ilyen közel a zenéhez.
Továbbra sem rendeződött a sofőriskolák tanulóinak helyzete Székelyudvarhelyen, hiszen amíg a Hargita megyei átlagos várakozási idő három hónap, az Udvarhelyen vizsgázók akár öt hónapot is kell várjanak a gyakorlati vizsgákig. Tudják, mi az oka.
Elhunyt Szabó K. Attila, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum nyugalmazott tanára. Életének 81. évében, súlyos, de rövid betegség után halt meg.
Nehéz volt eldönteni, hogy a gyermekek vagy a felnőtt látogatók érezték-e jobban magukat pénteken az oklándi elhelyezőközpont nyílt napjának tevékenységein. A cserépfalvi önkormányzati küldöttség tagjai meghatódva meséltek élményeikről.
Csapatban és férfi egyéniben is harmadik helyezést értek el a székelyudvarhelyi pipások szombaton a tizenötödik székelyföldi lassúsági pipaszívó versenyen, amely egyben a magyar nemzeti bajnokság első fordulója is volt.
Tizenegy csapat adott le sikeres üzleti tervet Hargita megyében arra a versenyre, amelyet először szervezett meg a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium.
Ahogy ötvenegy évre visszamenőleg töretlenül, idén is megtartják a hagyományos Szejke Népzene- és Néptáncfesztivált május 12–13-án. Ez az ország legrégibb kisebbségi seregszemléje, mégis egyre több nehézségbe ütközik a megszervezése.
Elkezdődött Székelyudvarhelyen a virágültetés, illetve a cserepes virágok kihelyezése, így hamarosan minden park és a város főbb utcái is virágba borulnak.
Javában zajlanak az őszi Erdélyi Táncháztalálkozó előkészületei: a nagyszabású rendezvény egyben a negyvenedik évfordulója lesz annak, hogy 1978 szeptemberében Székelyudvarhelyen gyűltek össze először a mozgalom hívei.
Szabadulószobát hoztak létre a székelyudvarhelyi városi könyvtárban, ezenkívül számos szabadidős foglalkozással, filmvetítésekkel, vándorkiállítással várják a látogatókat, ugyanakkor esszéíró pályázatot is hirdetnek.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Tizenegyedik alkalommal rendeznek dísznövény-kiállítást Székelyudvarhelyen, a megnyitó csütörtök délután négy órakor lesz a városi parkban.
Fotópályázattal folytatódik a Túl korán érkeztem elnevezésű adománygyűjtő kampány, amelyet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal (SZKA) közösen szervez az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete.
Már a vége felé tartanak a munkálatokkal a székelyudvarhelyi Cserehát-negyed szociális tömbházaiban. Várhatóan ősz elejétől negyvennyolc egy-, illetve kétszobás lakásba lehet beköltözni.
Ez a hét bizony a diákoké Székelyudvarhelyen, ugyanis kedden kezdetét vette a Diáknapok, mi mással, mint a hagyományos felvonulással. Szerdán délután zajlik a nagy bemutatkozás, csütörtökön koncert, egyéb programok, időpontok pedig itt.
Csütörtökön, a húsvét utáni negyvenedik napon Jézus mennybemenetelére emlékeznek a keresztények. Római katolikus elnevezése Urunk mennybemenete, áldozónap, magyar nyelvterületen áldozócsütörtök, főünnep. A szentmiséket ünnepi rend szerint tartják a templomokban.
Elkezdték Székelyudvarhelyen a Mihail Kogălniceanu utcai tömbház hőszigetelését, idén azonban csak a tetőszerkezetet cserélik ki. Jó hír viszont, hogy a program pályázati kritériumai egyszerűsödtek, így újabb három épület hőszigetelését pályázta meg a város.
Hétfő délután az áramszolgáltató vállalat magasfeszültségű hálózatában bekövetkezett váratlan meghibásodás okozta azt az áramkiesést, ami Székelyudvarhely központi részét, valamint a Bethlen és a Tábor negyedeket érintette – közölték érdeklődésünkre a szolgáltatótól.