Székelyföldön, helyi művészekkel állítják színpadra az István, a király rockoperát. Szörényi Levente és Bródy János legendás alkotását a tervek szerint augusztus 20-án a Sepsi Arénában négy alkalommal mutatják be, így dupla, esetenként tripla szereposztással készülnek.
Akár Szibériából vagy a skandináv országokból is Erdélybe repülhetnek telelni az erdei fülesbaglyok, akik a széltől védett fákat szeretik, és majdnem mindig visszatérnek a jól megszokott telelőhelyükre. A Milvus Csoport önkéntesei idén télen is összeszámolták a településekre behúzódott madarakat.
Stratégiai együttműködés lehetőségeiről egyeztettek szerdán Sepsiszentgyörgyön a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettesei, Soós Anna és Markó Bálint, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A járőröző sepsiszentgyörgyi rendőröknek nem tűnt volna fel a két babakocsit toló férfi, ám azok a láttukra futásnak eredtek, megpróbáltak eltűnni egy mellékutcában.
Harmincöt sorházat építtetne a „Gyere haza” program számára elkülönített Borvíz utcai területen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Az új lakónegyed megvalósíthatósági tanulmányát megszavazta a testület: öt sorban 5–5 ház, illetve még egy sorban 10 épülhet.
Huszonnyolc új koronavírus-fertőzést mutattak ki Háromszéken az elmúlt 24 órában. Ebben az időszakban 278 tesztet végeztek el, huszonhét fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, és egy koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás került be a nyilvántartásba, tájékoztat kedden a prefektúra.
Startup Covasna néven alakult egyesület Háromszéken, hogy segítsék a gazdaság járvány utáni újraindítását.
Egy férfi által megsebesített lóhoz riasztották a kézdivásárhelyi rendőröket vasárnap este.
Átfogó ellenőrzést szerveztek a rendőrök, valamint az Olasztelek és a Hatod magánerdészetek munkatársai a hétvégén. Barót, Előpatak, Hídvég, Bölön, Nagyajta, Bardóc, Nagybacon és Vargyas területén ellenőrizték az erdészeti törvény betartását.
Az elmúlt 24 órában Kovászna megyében hét új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ám vasárnap a megyében nem végeztek egyetlen tesztet sem, tehát ezeket az új eseteket más megyékben azonosították.
Tavaly tizennyolc kisbabát hagytak a Kovászna megyei kórházakban a szüleik, közülük négyet végül mégis visszafogadott a családja – mutatta be éves jelentését a Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén Vass Mária. Ez a szám évről évre egyre csökken.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Húsz új koronavírus-fertőzést mutattak ki az elmúlt 24 órában Háromszéken, ebben az időszakban 14 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 128 tesztet végeztek el.
Az elmúlt 24 órában két tűzesethez riasztották a háromszéki tűzoltókat, Bibarcfalván és Zoltánban gyúltak ki melléképületek – tájékoztatott szerdán este a Kovászna megyei tűzoltóság.
Csütörtöki ülésén tűzte napirendre Sepsiszentgyörgy önkormányzata a roncsautó-felvásárlási programot lehetővé tevő és szabályozó határozattervezetet.
A sepsiszentgyörgyi kórházban eddig két esetben mutatták ki, hogy a beteg a koronavírus brit mutációjával fertőződött meg. Már mind a két páciens állapota javult, elhagyták a kórházat.
Kovászna megyében a tanév második felének kezdete óta öt pedagógus és két diák esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést, összesen hét osztály vagy óvodai csoport kényszerült újra távoktatásra.
Az elmúlt 24 órában tizenkilenc új koronavírus-fertőzést mutattak ki Kovászna megyében, tizennégy fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 174 tesztet végeztek el.
Egy későbbi, nagyszabású interaktív múzeum alapjait fektették le kedden, zárt körű rendezvényen Sepsiszentgyörgyön. A Teletár nevű kezdeményezés a hírközlés történetébe nyújt betekintést.