
A széltől védett fákat szeretik a baglyok
Fotó: Cotorogea Cornel/Milvus.ro
Akár Szibériából vagy a skandináv országokból is Erdélybe repülhetnek telelni az erdei fülesbaglyok, akik a széltől védett fákat szeretik, és majdnem mindig visszatérnek a jól megszokott telelőhelyükre. A Milvus Csoport önkéntesei idén télen is összeszámolták a településekre behúzódott madarakat.
2021. március 03., 20:102021. március 03., 20:10
A Milvus Csoport szakembereinek felügyeletével idén télen 55 önkéntes számolta össze a településeken telelő fülesbaglyokat. Mint Bărbos Lőrinc biológus, programfelelős elmondta, a városokban, falvakban telelő fülesbagoly-populációt vették górcső alá, azt vizsgálva, hogy hány madár húzódott be a szélvédett fákra. Vannak olyan települések országszerte, ahol rendszeresen, minden télen összeszámolják a telelő állományt, de mindig vannak újabb településeken is, ahol az önkéntesek megszámolják a fákon meghúzódó baglyokat. Általános tapasztalat, hogy ha nincs nagyon kemény tél, akkor kevesebb fülesbagoly van behúzódva a településekre, hiszen költőhelyükön is találnak élelmet, és kibírják a telet.
Bár még a begyűjtött adatokat nem dolgozták fel, már most is tudni lehet, hogy idén télen az ország 21 megyéjének 94 településén 55 önkéntes végzett megfigyeléseket, és 1898 erdei fülesbaglyot és egy réti fülesbaglyot számoltak. 32 település esetében csak elhagyott gyülekezőhelyeket azonosítottak. Azt tapasztalták, hogy ha például egy évek óta telelőhelyként használt fát kivágnak, akkor két helyzet áll fel:
A szakember szerint arra még nincs magyarázatuk, hogy ez miért történik, hiszen a településen a teleleléshez minden feltétel adott, továbbra is van elegendő táplálék és szélmentes fa, így nem tudni, hogy miért hagynak hátra egy-egy települést a baglyok.
Néhány székelyföldi adatot is kaptunk. Hargita megyében Farcádon, Rugonfalván, Hodgyán, Bikafalván, Ocfalván és Felsőboldogfalván keresték a fülesbaglyokat, ezeken a helyeken azonban nem volt észlelés. Maros megyében Marosvásárhelyen, Vajdaszentiványon, Szászrégenben, Kutyfalván, Abafáján és Marossárpatakon összesen 100 erdei fülesbagolyt számoltak össze. Ami Kovászna megyét illeti, ezen a télen Sepsiszentgyörgyön 42 erdei fülesbagolyt észleltek. Az országi nyugati, alföldi részén sokkal több a téli gyülekezőhely.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
1 hozzászólás