
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A sepsiszentgyörgyi kórházban eddig két esetben mutatták ki, hogy a beteg a koronavírus brit mutációjával fertőződött meg. Már mind a két páciens állapota javult, elhagyták a kórházat.
2021. február 24., 15:392021. február 24., 15:39
András-Nagy Róbert kórházigazgató a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a betegek állapota súlyos volt ugyan, de nem súlyosabb, mint a koronavírus nem mutálódott változatával fertőzötteké. A kórházban esetükben is ugyanazokat a kezelési sémákat alkalmazták.
Jelenleg a kórházban 28 koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált beteget ápolnak, további öt esetben a teszteredményt várják, ám a tünetek koronavírus-fertőzésre utalnak. A Covid-fertőző osztályon kezelt betegek középsúlyos és súlyos állapotban vannak, a többség oxigéntámogatásra szorul. Négy pácienst látnak el az intenzív terápiás osztályon, közülük egy van lélegeztetőgépen.
Egy hét alatt a kórházból 12 koronavírus-fertőzöttet engedtek haza. Ebben az időszakban öt fertőzéshez köthető elhalálozás is történt, az elhunytak életkora 62 és 82 év között volt, mindannyiuknak voltak társbetegségeik: szív- és érrendszeri megbetegedés, magas vérnyomás, szív- vagy veseelégtelenség, cukorbetegség.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.