Kopjafát állított Fodor Imre, Marosvásárhely néhai polgármestere és a Székely Nemzeti Tanács egykori elnöke emlékére az Outward Bound Románia Alapítvány. A nemzetközi ifjúsági szervezet így kívánt tisztelegni egykori alapítója és vezetője emléke előtt.
Kizárólag új autóbuszokkal fogunk utazni Marosvásárhelyen, ha a városháza minden terve és elképzelése valóra válik. Elkészült a feladatfüzet és a szakhatóság jóváhagyását várják, hogy meghirdessék a versenytárgyalást 36 darab gázolajos autóbusz megvásárlására.
Éppen egy évvel ezelőtt volt terítéken, most ismét napirendre került: december 9-étől nem lehet közvetlen vonatjegyet váltani Marosvásárhely és Budapest között.
A marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat idén is elkészítette az óriási adventi koszorút, amelyen vasárnap meggyújtották az első gyertyát.
Lejárt a Duna Televízió népzenei tehetségkutatójának utolsó elődöntője is, ebben a műsorban is búcsúznunk kellett a marosvásárhelyi Szöllősi Katalintól, valamint a Kalotaszeg Legénytársulattól is. Összesen két erdélyi produkció szerepelhet majd a Fölszállott a páva középdöntőiben.
Óránként közel 220 kilométeres sebességgel száguldozott a Görgényszentimre határában egy 23 éves fiatal csütörtök este. Az autó, miután a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, egy patakmederben landolt. Az esetet mellette ülő ismerőse élőben közvetítette.
Miután év elején visszaminősítették, most a helyi rendőrségben betöltött aligazgatói tisztségét is elveszítette Valentin Bretfelean Marosvásárhelyen. Pedig amíg pozícióban volt, tett egyet s mást, amivel nem lopta be magák a magyarok szívébe.
Javaslatcsomagot készít a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület annak érdekében, hogy Európa legzöldebb autópályája lehessen a Marosvásárhely és Jászvásár között tervezett sztráda.
Előre nem látott nehézségek miatt a vártnál tovább tart a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium korábban elkezdett két épületszárnyának felújítása. Amint ott befejezik a munkát, a tervek szerint a főépület korszerűsítése is elkezdődhet.
Pénteken nem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban, továbbá hivatalos szabadnap lesz a közintézményekben is. Nem tudunk ügyeket intézni a marosvásárhelyi városházán és a pénzügynél, de a bankokban sem lesz ügyfélfogadás.
Fokozott figyelemre intik az autóvezetőket Marosvásárhelyen, mivel több utcában is átalakították a forgalmi rendet. Egyirányú lett pár utca, illetve parkolóhelyeket létesítettek.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Idén bővebb választékkal várja az ünnepre hangolódókat a marosvásárhelyi karácsonyi vásár. Az ehhez szükséges házikókat már állítják a Színház téren, de onnan vásárolni majd csak december 9-e után lehet.
Veszekedésbe torkollott a Marosvásárhelyhez közeli Maroskeresztúron szervezett közvita, amelynek témája a jelenlegi kétsávos út négysávossá alakítása. A lakók több ízben hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a Marosvásárhely és Hidegkút közötti útszakasz kiszélesítésével.
Pályázatot hirdetnének, hogy megoldásokat találjanak a marosvásárhelyi Margaréta utcai műemléképületek rendbetételére. Az erről szóló határozattervezetet Tatár Lehel tanácsos nyújtotta be, csütörtökön szavaznak is róla az önkormányzati képviselők.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium titkárságán – a beiskolázási terv előkészítése érdekében – jelentkezhetnek azok a 9. és 6. osztályos diákok, akik át szeretnének iratkozni az újraalakult tanintézménybe.
Napjainkban a tanulási nehézségekkel küzdő, rossz tanulmányi eredményt elért diákok gyűjtőhelye lett a szakiskola, amely amellett, hogy nem ad piacképes tudást a diákok kezébe, leginkább külföldre termeli a munkásokat. Hatékony reformokra lenne szükség.
Sokan azt gondolják, hogy az Erasmusba bekerült diák csak veszi a csomagját, és külföldre utazik kirándulni, pedig a program nem egyszerűen kirándulás, komoly kutatásokban, projektekben kell évekig részt venniük a diákoknak: miközben az életre is készülnek.
Idén immár harmadik alkalommal kerül a marosvásárhelyi tanács napirendjére a helyi egyházak támogatásáról szóló tervezet. Ezúttal csak két felekezet nyújtott be kérést, egy református és egy ortodox.