Helyi cégre bíznák az utcák, parkok, játszóterek takarítását

Helyi cégre bíznák az utcák, parkok, játszóterek takarítását

Az utcai takarítást helyi cégere bízná Marosvásárhely polgármestere, aki nem árulta el, hogy kitől kérnek ajánlatot. Mint ismert, Marosvásárhelyen felbontották a szerződést a kolozsvári céggel, és ideiglenesen keresnek egy másik szolgáltatót.

Fiatalok, akik életükben először kaptak új kabátot

Árva és nehéz sorban élő gyermekek és fiatalok választhatták ki és vihették haza első új kabátjukat az Angyalok a városban jótékonysági szervezet adománygyűjtési akciója keretében Marosvásárhelyen.

Fiatalok, akik életükben először kaptak új kabátot
2022. december 24., szombat

Lehet szavazni, hogy miket valósítsanak meg a részvételi költségvetésből Marosvásárhelyen

Az első évi lelkesedés után másodjára már kevesebb terv érkezett be a marosvásárhelyi részvételi költségvetésre: mindössze 17 olyan tervet küldtek be, ami megvalósítható. A legjobb tízet ültetik életbe, hárommillió lejből.

Lehet szavazni, hogy miket valósítsanak meg a részvételi költségvetésből Marosvásárhelyen
2022. december 21., szerda

Maros megyei egészségügyi intézmény kapta az év kórháza díjat

Nemzetközi zsűri ítélte oda Az év kórháza elismerést a Maros Megyei Klinikai Kórháznak. A Maros megyei tanács által fenntartott egészségügyi intézmény az onkológiai klinika felújításával nyerte el a zsűri tetszését.

Maros megyei egészségügyi intézmény kapta az év kórháza díjat
2022. december 20., kedd

A szeméthelyzet és egyéb vitás ügyek miatt volt cirkusz a marosvásárhelyi tanácsülésen

Mikulássapkával díszített szemeteszsákok fogadták a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalba belépőket, és kisebb cirkusszal kezdődött kedden délután az idei utolsó soros tanácsülés. A 2023-as helyi adókról és illetékekről nem szavaztak.

A szeméthelyzet és egyéb vitás ügyek miatt volt cirkusz a marosvásárhelyi tanácsülésen
2022. december 20., kedd

Segít a városháza a segesvári tűzkárosultaknak, de a lakosság támogatására is szükség van

A segesvári Ștefan cel Mare utcában több ház is leégett egy tűzben múlt héten, tizenegy család maradt hajlék nélkül. A segesvári polgármesteri hivatal a Szociális Segélyek Igazgatóságával közösen megpróbál lakhatást biztosítani számukra. 

Segít a városháza a segesvári tűzkárosultaknak, de a lakosság támogatására is szükség van
Podcast
2022. december 20., kedd

Tervezet: az infláció mértékével nőnek az adók és illetékek

Az infláció mértékével, azaz a központilag meghatározott 5,1 százalékkal nőnek 2023-ban a helyi adók és illetékek Marosvásárhelyen. Az önkormányzati képviselők kedden kellene ezt megszavazzák, de ez még bizonytalan.

Tervezet: az infláció mértékével nőnek az adók és illetékek
2022. december 19., hétfő

Cipősdoboznyi ajándék a legszegényebbeknek

A legrászorulóbbak számára kezdeményezett karácsonyi cipősdoboz-akció révén a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezethez több mint tizenháromezer ajándékdoboz érkezett.

Cipősdoboznyi ajándék a legszegényebbeknek
Podcast
2022. december 19., hétfő

Továbbra is halmokban áll a szemét a tömbházak között

Míg a magánházaknál rendeződni látszik Marosvásárhelyen a hulladékelszállítás, a tömbházaknál továbbra is kupacokban áll a hulladék – így egyre nagyobb az elégedetlenség.

Továbbra is halmokban áll a szemét a tömbházak között
2022. december 19., hétfő

Kigyulladt egy autó, leégett egy ház Andrássytelepen

Egy személygépkocsi gyulladt ki egy garázsban, a tűz pedig az egész lakóházra átterjedt hétfő kora reggel Marosludas Andrássytelep részében.

Kigyulladt egy autó, leégett egy ház Andrássytelepen
2022. december 18., vasárnap

Meggyúlt a negyedik adventi gyertya, terjedt a betlehemi békeláng

A betlehemi békelángról gyúlt meg az utolsó advent gyertya a marosvásárhelyi óriás adventi koszorún, ami mellett Csenteri Levente református lelkipásztor arra figyelmeztetett, hogy nézzünk fel, emeljük fel a fejünket, mert közeledik a megváltás ideje.

Meggyúlt a negyedik adventi gyertya, terjedt a betlehemi békeláng

Akik két vállra fektették a világot – a Lőrincz-testvérek a Nézőpontban

Egy testvérpárral beszélgettünk, méghozzá nem is akármilyennel: tagjai az elsők a magyar sporttörténelemben, akik egyéni sportban olimpiai érmet szereztek. A Nézőpont vendégei Lőrincz Tamás olimpiai aranyérmes, valamint Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózók.

2022. december 18., vasárnap

Tanárok és diákok is tanulnak az európai uniós programok révén

Nemzetközi kapcsolatok révén tanulnak és fejlődnek a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium és a hozzá tartozó katolikus iskola diákjai és tanárai. Uniós pályázatot nyertek, és ebből szerveznek képzéseket, kirándulásokat.

Tanárok és diákok is tanulnak az európai uniós programok révén
2022. december 18., vasárnap

Adventi gyertyagyújtás Szászrégenben

Hagyományteremtő szándékkal állítottak idén első alkalommal óriási adventi koszorút Szászrégenben a DIO-Ház udvarán, ahol vasárnap délután meggyújtották a negyedik adventi gyertyát is.

Adventi gyertyagyújtás Szászrégenben
Adventi gyertyagyújtás Szászrégenben
2022. december 18., vasárnap

Adventi gyertyagyújtás Szászrégenben

2022. december 18., vasárnap

Viharlámpában, repülővel érkezik hozzánk a betlehemi békeláng

Sok templomba, otthonba megérkezett már, és karácsonyig nagyon sok családnál világít majd a betlehemi békeláng, amely minden évben a Romániai Magyar Cserkészszövetség révén érkezik meg Székelyföldre.

Viharlámpában, repülővel érkezik hozzánk a betlehemi békeláng
2022. december 17., szombat

Két gépkocsi ütközött, többen is megsérültek

Két személygépkocsi ütközött össze szombat délután a Maros megyei Cimántor Fő utcáján. A balesethez a segesvári hivatásos tűzoltók szálltak ki, hogy az esetleges tűz- és robbanásveszélyt megelőzzék.

Két gépkocsi ütközött, többen is megsérültek
2022. december 17., szombat

Gyűjtőkampányt szervez a Maros Megyei Múzeum, amely Bernády György emlékét élteti

Hol van Bernády pohara? címmel a Maros Megyei Múzeum olyan nagyszabású Bernády György kiállítást szeretne létrehozni a jövő esztendőre a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, amellyel méltó emléket állítana a városépítő polgármester korszakos tevékenységének.

Gyűjtőkampányt szervez a Maros Megyei Múzeum, amely Bernády György emlékét élteti
2022. december 16., péntek

Személygépkocsik ütköztek mikrobusszal, többen megsérültek

Fehéregyháza főutcáján két személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze csütörtök délután. Az egyik járműből a tűzoltóknak kellett kiemelniük egy súlyosan sérült személyt. 

Személygépkocsik ütköztek mikrobusszal, többen megsérültek
2022. december 16., péntek

Ezekre kapott pénzt Maros megye a visszaosztásból

A hozzáadottérték-adóból visszaosztott összegek felosztásából Maros megye 5 millió lejben részesült. Ebből 4,691 millió lej a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóságnak jutott és 12 ezer lej a tej-kifli programra.

Ezekre kapott pénzt Maros megye a visszaosztásból

Szavazógép

Mire kellene többet költeniük a megyei önkormányzatoknak?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM